Valami csak lehet a levegőben, véletlenek meg nincsenek. Itt van ez a hittan dolog, amivel alapvetően nincs bajom, csak hát folyton összezavarodom tőle. Nekem példáuln roppant rosszul esett, hogy egy előző rendszerben nem engedtek el hittanra, imhol kérem a kommunista gyökér, ami máig visszahúz Marxhoz és Engelshez, amiből megérek kitörni, de mindegy is, ne kanyarodjunk el! Pannát, amikor öt éves volt, persze, hogy elengedtem az ovis hittanra, ahol a gyerekek az első hetekben a színezőnek és a többiektől való lelépésnek örülnek a legjobban. Aztán, amikor elkezdtett ő is összezavarodni és mindenféle demagógiával hazajönni, amit próbáltam itthon valahogy elmagyarázni, mert a helyszínen mindig csak félmunkát végzett a hittantanár, meginogtam. Végül, amikor az "imádkozzunk itten, ottan" strófájú dallal jött haza, úgy döntöttem, hogy egyrészt erre majd még ráér, nyelvtani ökörségeket pedig különórán nem kell hallgatnia.

Andrást is beszippantotta az őrület, hétfőn egy vaskos, gyermekeknek való, vallásos színezővel érkezett (felnőtteknek bezzeg nincs ilyen, mármint színező), és közölte, hogy hétfőre ki kell színezni. Néztem nagyot, hogy akkor ezt most hogyan, meg miért, hiszen láttam én, hogy ki van függesztve, hogy lehet jelentkezni, mi meg véletlenül sem. Egyrészt melegedő az egész, másrészt továbbra is demagóg, persze csak szerintem. Mindegy, Bundit valahogy elvitték (? Ez egy külön posztot megérne, de inkább ugorjunk...), nem baj, persze ő meg már menni akar, mert történés van, ugye. Közeledik tehát a pillanat, amikor megint keveredik minden az itthoni, inkább buddhista világszemlélettel, ami persze törvényszerű, csak reménykedtem megint.

Részletek, egy tegnapi beszélgetésből:

-Anya. A lekvároskenyeret lehet imádni?

- Persze.

- E. azt mondta, hogy csak istent lehet imádni, semmi mást.

- Te Andris, tudod egyáltalán, hogy ki, vagy mi az isten?

- Igen, aki felülről figyel minket.

(Panna röhögve közbekotyog): Azok a galambok...

(Andris)- Akkor a galambok, isten hadserege.

Tehát, összefoglalva, orwelli szintre érkeztünk, s persze ez csak az én itthoni puffogásom és félreértelmezésem lehet, de mintha valamilyen félelemkeltést éreznék ebben az egészben, amit már gyerekként is, csak nem tudtam megfogalmazni. Hogy a vallás, egy póráz a népnek, nem kapaszkodó, ami visszafogja, persze már akit, az esetleges rossztól. Minden eszköz feletti. Vigyázz, azért legyél jó, mert valaki figyel és megbüntet! Hol van arról szó, miért nem arról mesél a gyerek, ami a lényeg, hogy azért vigyázz, mert Ember vagy, nagy E-vel, és mert mindennek a lényege a szeretet és a jóság, másoktól függetlenül, azért mert belőlünk fakad. Ott van az, csak meg kell keresni magunkban.. Aztán kinek így, kinek pedig úgy sikerül majd ezt megérteni, de öt éves gyerekeknek isten hadseregéről meg kizárólagosságról beszélni!

Lábjegyzet: Pedagógiai döntés született arról az óvodában, hogy nem hordhatnak halálfejes ruhát a kölykök, valamint rágós tetoválás sem kerülhet a kézfejekre és sehová sem. Tulajdonképpen még meg is érteném az egészet, ha nem azt érezném, furcsa mód egy olyan új rendszer küszöbén ráadásul, hogy valakinek valami nem tetszik, ezért az már senkinek sem tetszhet. Mert majd megmutatják, hogy mi a tisztesség! Mintha ezeken a dolgokon múlna... néhány gyereket matrózruhában is hordhatnának minden nap, akkor is agresszív, idióta maradna, Andrisnak nem egy csontvázas cucca van, de nem agresszív, soha egy panasz nem volt rá az oviban,mert nem ezen múlik. Persze lehet, hogy egyszer az lesz, de nem a halálfejes kis kék pólótól, hanem az idióta N-től, aki megkeseríti az egész csoport életét. Milyen jó, hogy neki nincs csúnya cucca... Tényleg erre megyünk? Ilyenekről lesznek ülések, döntések, határozatok? Semmit sem szabad, de mindent lehet? Elkezdődött?