Vasmacs

Mivel annyira jó idő volt, fogtuk magunkat és lementünk a Balcsira. Igazán úgy voltam vele, hogy letojom, ha fél méter hó esik, akkor is megyünk, mindenen át, mert menni kell, kiszabadulás, mini utazás, mittudomén. Amikor leértünk és bevettük a házat, akkor realizáltam, hogy nyár óta nem is voltunk, és hiába esett végig az eső, aztán a hó, mi beledőltünk a szokásos nihilizmusba. A házat egyébként egy tó vette körül, annyi a víz a kertben, hogy halak simán megélnének benne. Ette bánat, mindössze annyi dolgunk volt, hogy együnk, olvassunk és aludjunk. A tervet teljesítettük. És hiába van lehetőségünk ilyenkor annyi szobába elvonulni, ahányan vagyunk, mert végre van szabad tér és ezer szoba, mi ültünk feszt együtt, sőt még aludni is két kupacban aludtunk.

Mostanában hetente 2-3 könyvet kivégzek. Nem is tudtam eddig, hogy mennyire hiányzott, hogy elmerüljek és átmossanak mélyen valaki másnak a gondolatai, érzései, történetei. A Régimódi történetet  olvastam hétvégén, letehetetlen. Hányféle élet, félrecsúszott, félig élt, hiába remélt, de mégis úgy ahogyan van, egész... Mindenkinek megvan a maga elhibázott álma, elbukása, de a lehetősége is újra és újra. Aztán végül mégis csak ugyan oda jutunk...Eszembe jutott, vajon Panna mit adna tovább belőlem. Mennyire lenne szigorú és látná-e bennem a sok elhasalásom ellenére az örök gyereket, aki nemcsak sír, de újra és újra elhisz mindent, rácsodálkozva naivan mindenre.

Voltunk színházban is. A három nő, anyám, Panna és én. Olga, Mása és Irina, Örkény Macskajátékát néztük és ezzel is ugyan oda jutottam végül. Mindenki viszi a puttonyát , így, vagy úgy, de ugyan az van benne. Mindegy, csak szeressenek. Mindegy, csak szeressünk. Az utolsó pillanatig...