Tegnap este két dolog jutott eszembe, miközben az általános iskola 4. osztályos matekverseny példák fölött véreztem el. Látványosan. Szóval az a baj a matekkal, mármint nekem, hogy nehéz elfogadnom, amit matekban egyszer mondanak, az úgy van. Slussz. Mert itt van például eza rohadt polipos feladat, már ott belezavarodtam, hogy ki mit mond, ha találkoznak. És hogy egyszerre találkoznak... (anyám, hogyan tudnak még találkozni, külön-külön?!). És persze a háromból egyet simán ki tudtam zárni, hogy hazudik, de a másik kettőből szerintem, mindegyik igazat mondhatott. (hogy az istenben, anya, háromból csak egynek van igaza?! Már miért, ez nem biztos, mert hát aki hazudik, az csöndben is maradhat...?! Anyám! Nem, egyszerre egynek van igaza! Ok.... de akkor ő mondhatja, hogy nekik összesen ennyi lábuk van, mert igaza van...NINCS!!! És azt te honnan tudod? Mert mindegyik Hazudik anyám, onnan! Jó, de honnan tudod, melyik hazudik, mert hát mondani... bárki mondhatja, hogy 5 lába van....). Szóval így ment ez Pannával hosszan, annyira röhögtünk közben, Andris meg gyorsan eéhúzott aludni, mert azt hiszem, ő érezte, hogy matek képességekben rám hasonlít. Egyébként szerencse, hogy Panna is érezte, hogy én valami filozófiai síkon próbáltam kapaszkodni a feladatban, mert anya, ha ezt andrissal játszom, azt hiszem, hogy degenerált...de így csak tudom, hogy nehéz elfogadni, a, hogy valaki hazudik, b, hogy többen is azt mondanak, amit akarnak... Tehát két lehetőségem van. Vagy találok egy matekfaktos palit, aki kompenzálja a képességeimet, vagy csak reménykedünk családilag, hogy a logika mentén maradok...
Arra is rájöttem, hogy a randizással úgy vagyok, mint Panna a fogócskával az oviban, amikor behívott az óvónéni, hogy semmi baj nincs a gyerekkel, okos, meg minden, de egyszerűen nem érti a fogócskát... És tényleg, szaladt, ha kergették, de sírva. És igaza is van, mi az istennek kergeti valaki, persze, hogy bőgött. Szóval nehéz nekem ez a laboratóriumi randizás. Azért találkozni valakivel, hogy majd megtetszen, ahelyett, hogy azért találkozom valakivel, mert már megtetszett... a természet rendje ellen való, így szarok is ebbe az egészbe bele, mert vadászat nélkül lófaszt sem ér. De próbálkozni lehet, addig viszont nem zavartatom magam. Kiválóan el vagyok hülye randik nélkül is. Minden egyéb front ugyanis rendben van...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kutyáslány 2015.10.15. 15:06:58
winninger jolán 2015.10.15. 19:55:45
kutyáslány 2015.10.18. 00:17:50
kutyáslány 2015.10.18. 00:19:32
winninger jolán 2015.11.02. 19:41:08
Szóval hogyan is írjam, hogy ne legyen közhely meg parasztvakítás...
Több év után visszanézve azt hiszem az lehetett a baj hogy bántottuk egymást és teljesen más irányba kezdtünk el nézni. És egyszerre csak szar lett a közös terv, meg minden és bántottuk egymást. Visszanézve sokszor a legszarabb időszakok is jobbnak tűnnek mint most egy átlagos szarabb nap de persze ez is csak önámítás. Borzasztóan hiányzik a régi életem. És az hogy egység legyen körülöttem körülöttünk mert sokszor olyan, mintha a mátrix lebomlott volna körülöttem és semmi sem biztos és kurvára nem tudom, hogy mi lesz mondjuk jövő héten, nemhogy egy év múlva. De jobb napokon meg úgy vagyok hogy ez így jó, felnőttem önálló vagyok a most elképzelt legnagyobb mértékben. És ez kellett hozzá, hogy kitaláljam egyszer hogy ki vagyok és mit akarok igazán. Mondjuk még most se tudom, de legalább van rá esélyem:)) És hát a gyerekek... attól függ, honnan nézem. Ha rossz passzban vagyok, akkor úgy, hogy szétcsűrtük az életüket, a meleg kis kuckójukat, az esélyt egy kerekebb életre életkezdésre. De ha jobb a helyzet, akkor arra gondolok, hogy nem a leszegett fejet tanulják meg és a megalkuvást, meg az önmagunk elásását vagy feladását vagy isten tudja hogyan is hívjuk ezt a középkoruak armageddonját hanem a változásra való képességet. Szóval a franc tudja. Most már ez van ebből kell kihozni a legjobbat. Néha sikerül vagyis tudunk örülni a legkisebb dolgoknak is és éppen akkor a legjobbnak hisszük. Néha meg fáj levegőt venni is. Sajnos sokszor még az utóbbi...
Azt szoktam mondani hogy én soha életemben nem bántam meg még semmit. A szarban is próbálok találni valami értelmet. Néha viszont elbizonytalanodom és ezt bánom, hoppá, mégis van, amit megbánok:)) Pont azt, hogy néha már megbánok dolgokat:DD Régen azért többet nevettem ;)
winninger jolán 2015.11.02. 19:43:59
kutyáslány 2015.11.04. 21:13:16