Vasmacs

az lehet a baj velünk, magyarokkal, hogy hosszú évtizedek, sőt, szerintem évszázadok és évezredek félelme látszik meg rajtunk. Akiket félelembe nevelnek, az észre sem veszi a világot maga körül, csak zavarja őt, mert mindenhol csak veszély leselkedik rá, mindenkiben a problémát és az ellenséget látja. Lokálisan én is egy ellenség vagyok nekik itt bent a gyárban, mert hozzám kell szólniuk, biztos problémázom ( és mivel már eleve úgy jönnek, hogy basszam meg a fűnyíróm, tényleg van is valami csavar velük- azt kapod, amire számítasz, hát nem?:D). Biztosan csak lenézem, bántom őket és egyáltalán ez a kurva élet olyan nehéz! Persze nemcsak velünk, magyarokkal van ez, hanem minden olyan családban, ahol az alapelve a nevelésnek az óvatosság, félelemre nevelés, mradjon minden ugyan úgy, legyen az bármilyen, de legalább nem rosszabb. És ha valahol egyszer ez elindul, pont megéri a következő és következő generáció kiírtani  magából. Biztosan én vagyok megint a köcsög, de kívülről látom a különbséget azok között, akik jönnek hozzánk (napi kb 50 és 100 ember), szép kis reprezentatív boholy. Van a szépnagycsalád, akik egy ember repüléséhez tizen sorakoznak fel, csecsemőtől a nagymamáig (nemcsak kíváncsiság  miatt, hanem mert kevés dolog történik velük, és ez, naezaztánmárnagy dolog és egyébként is benne van a pakliban, hogy veszélyes és az egy szem gyereket, apát, naagybácsit majd bántják. És különben is kurva drága, pedig ez az egész mentalitásteljesen független a szegénységtől-gazdagságtól) . És ez a szép családi burok annyira tartja magát, hogy kifelé életképtelenek. Nem mernek köszönni. Nem mernek megmozdulni, letelepednek egy négyzetméterre és onnan alig moccannak, miközben mindenkire szúrósan néznek. Mert mindenki más ellenség és veszélyforrás. Mindent megkérdeznek, bocsánat, hogy élnek stílusban. Vagy pont eleve nagyképűen, hogy a kisebbségi komplexust álcázzák. Ez persze még mindig jobb, sokkal, mint a paraszt intro (mármint a bocsánat hogy élek stílus), de ami mögötte van, az a boldogtalanság, bizonytalanság. Azért is tudom, mert engem is félelemre neveltek. Szeretettel, de félelemre. És csak felnőtt koromban jöttem erre rá, hogy ez így nem jó, így nem lehet élni, meg amúgy is a másikban való nem bízás a gyökere, és így amúgy sem fog történni semmi, de ez már egy másik vonal, mindegy is. Van egy másik csoport, akik sportolni jönnek hozzánk, nemcsak ajándék repülésre, vagy a külföldiek. Ők tudják, hogy mit akarnak, kíváncsiak, ki tudják röhögni akár saját magukat is, lehet, hogy rengeteg faragatlan bunkó is van közöttük, de valahogy máshogyan csillog a szemük (sok funnak is, azért nem vagyunk annyira elveszettek). Életképesen. A lényeg az, hogy a mi népünk, vagyis ebbe a kis medencébe szorul ősmagyarság lehet, hogy nagyra hivatott és különb bárkinél, de hogy a félelem, bizalmatlanság ott lapul, ami meggátol bennünket, hogy éljünk.... Ebből szép felállni. És ez annyira ki akart szakadni belőlem, hogy a gyárból kaparom le, két csoport között. Pszichológus, vagy szociológus akarok lenni, de tényleg. Vagy külföldi :D