Vasmacs

Tegnap reggel, az indulás előtti pillanatban visszamentem a teraszra, hogy megnézzem a konyhakertet. Csak egy mozdulat, hogy ne legyen ferde a kép, és már húztam is a legnagyobb balkonládát...magamra, hogy punciig földes legyek. Ma reggel, már az ajtóban álltunk A-val, suli, daráló, indulás. Aztán vissza, mert fosatós nap van - a kurva életbe, hogy az utolsó pillanatban vall színt, hogy szarul van, előtte meg 30 percig kotlik a wc-n, a folyosón gondolom meg röhögnek, mi vagyunk a szaros család, gyereleawcrőlmostmárazúristenedet-, így egy lendülettel gyerekdoki, mert nincs azaz isten, hogy elcsűrjek egy anyanapot erre. Igazolással boldogan lobogtam boltba, fonott kosárral, of course - érted, megérkeztem és még muskátlim is van ;), aztán mindenféle kötelező irány, és itthon elkészítettem az újabb adag, szinte levegőből álló ebédet. Ohne tartósítószer, E-k, meg ilyenek, és arra jöttem rá, hogy gyakorlatilag bármit meg lehet enni (Andris is rájöhetne erre, please), de tényleg. Ha a földet kell, akkor azt majszolom el, különösen úgy, hogy minden, amit a számba veszek (érted, höhö), szóval egyúttal lelkiismeretfurim van, hogy mi lesz belőle... tegnap a nyakamon durrant be két kurva nagy csalánkiütés és lobogtam haza, hogy este bevegyem azt a szart. Nem lett sokkal jobb, és már csak a kávé maradt, amire gyanakszom. Vagy a tojás. Vagy f@sz tudja. Tényleg ez van, hogy negyven aztán szevasz?! Eljutok a fénytáplálkozásig, ha így folytatom. De érezni azért a feltámadást nem? Egész hétköznapi dolgok tesznek boldoggá és egésszé. Kezdem visszakapni magam, olyan, mintha eddig tecchalott lettem volna. És elnézve a korosztályomat, tulajdonképpen egészen jól állok. Figyelembe véve a tudatosságot és a levert sallangokat. Pacsi!