Vasmacs

Az elmúl napokban bepótoltam a szülőiségem, szülőiken ültem, legalább hármon - és ezt matekozd ki, hogy csak két gyerekem van, hogyan. Rettentően utálom őket, nemcsak azért, mert időrablás, hanem mert a képmutatás melegágya is. Mindegy, zsínórra fűztem a két gyerek kétirányú iskolai életét. Ha jól számolom, ez már cirka 15 éve így megy és attól függetlenül, hogy ahogy nőnek és mondjuk egyre jobb sulikba kerülnek viszonylag szűrt a közeg, attól még nem lesz jobb egy szülői sem. Én passzív-agresszívia nagykövete vagyok általában ezeken, vagyis voltam, mert azért az elmúlt években megtanultam mosolyogni, mosolyogva hallgatni és szerencsére mindig akad egy-két szülő, akivel összecsillanunk a figyelő hallgatásban. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire magányosak és elszigeteltek az emberek. A szülő, aki baromságokat kérdez újra és újra, csak azért, hogy figyeljen rá valaki és meghallgassák. A szülő, aki vérge kiöltözhet és fontos lehet a gyerek által. A szülő, aki rózsaszín tüllszoknyában jön szülőire. Olyan szülőire, amiről lehetne egy 1500 karakteres levelet körbeküldeni. Na mindegy is, mivel pozitív vonalon vagyok mostanában,  - hát látod :D - szóval magamban még dícsértem is Panna ofőjét, hogy vérge..., milyen normális...milyen jó ránézni...milyen kiegyensúlyozott, szóval rendben van.

Aztán Pancs hazajött, hogy volt ez az ofő beszélgetés, mindenkivel egyesével, mert hát most van a fakt választás is és valamit biztosan tud segíteni ez a kiegyensúlyozott asszony. És képzeljem el, a fakt választást fél perc alatt letudtuk (itt jegyzem meg, ezt én is megtenném, a héten hoztam egy olyan szabályt, hogy semmi fa...-val kezdődő szót nem ejthet ki a száján - f@szomat sem? - nem hát  ). Szóval a második percben rátért ez a spirituálisan fejlett nő Pancs volt barátjára, hogy ezt mégis miért és hogyan, hát nem gondolt ő a volt barátnőre - nézett nagyot P, a már szintén volt barátnő - és hát nem tudja, hogy házinyúlra nem lövünk? Ez utóbbit egyébként itthon is látja a gyerek, hogy milyen a házinyúlra való lövöldözés, szóval mesélhetne a bölcs asszonynak eleget, annak, aki egy teljesen elferdített sztorit mesélt Pancsnak a saját kapcsolatáról, majd kifaggatta egy másik osztálypletyka végett, mit tud és mit gondola róla, végül, hogy mit gondol magáról, mármint a tanárnőről, hogyan bánik P volt pasijával, igazságos-e. A lányom pedig ismét megvillantotta mennyire bölcs, egy mondattal próbálta helyre tenni, mi az igazság, majd hagyta a francba. Szóval be sajnos nem mehetek, hogy ha már pletykálni akar a kedves tanárnő, akkor azt tegye meg velem, ne a gyerekkel, és ha már kényes húrokat pendít, legalább kérdezze meg töle, hogy ő hogyan van egyébként, rendben van-e, én meg majd mesélek neki olyan sztorikat, amiktől ketté áll a füle, az elmúlt öt évemet, csak nagyvonalakban mondanám, hát szem nem maradna röhögéstől szárazon. Szóval Panna megfenyegetett, hogy nem üthetem bele az orrom és kuss. Hát jó, a konklúzió pedig az, amit valahol már eddig is tudtam, hogy a tanári pont olyan, mint bármelyik más iroda. Egyébként is mindenki mindenkivel és mindenkiről, de azért mennyire gáz már, hogy a gyerekek dolgaiban is tövig turkálnak, indiszkréten.

Egyébként mindenki felépült. Mondjuk P-n a virus sem fog, ő kimaradt a jóból, de bent, a gyárban, majdnem százszázalékos lett a lokális lefedettség. Vasárnapra már eléggé szontyolodott voltam, nemcsak én, a többiek is, akik vagy már gyógyultan szívtunk bent, vagy betegen, de mindenképpen untuk. Egyébként unom a telet. Tényleg nagyon, hiányzik a napfény, elég a szürkeségből és a sötétből. Még egy hónap. Legalább, hogy elinduljunk a fény felé. Mondjuk a tavaszhoz mindig türelmetlen vagyok, de akkor is. Nyarat!!! Most!!!