Na most az van, hogy kiderült, pont úgy szervezek programot, ahogyan főzök. Mivel rengeteg szabadidőm lett hirtelen, kreatívnak kell lennem, hogy azt az egy napot, ami fedésbe kerül a gyerekek szabadnapjával, aktívan, legalább is ne hanyattfekve töltsük. 10 százalékosak vagyunk. Úgy van, hogy a hét első három napján itthon vagyok, ilyekor pedig nyomaszt az önmarcangolás, milyen ringy rongy anya vagyok, alig látom a gyerekeket, ezért Andrist hazahozom ebéd után. Panna persze kimarad a nagy boldogságból, ezért a hétre behúzott egy kis betegséget, és mivel Andrist erdei táborba zavartuk, lett egy napunk csak ketten itthon. Vagyis mamával. Kitaláltam, hogy elmegyünk kirándulni Dobogókőre. Előző nap ezért mindent elintéztem, amit egész héten kellene, még a mindennél is többet, így ma összecsomagoltunk, bepakoltunk, megterveztünk, kisminkeltünk (mert vittünk fényképezőgépet is :) ) és beettük magunkat a kocsiba. Vagyis Gy. kocsijába, amit jobb oldalon összetört, és cseréltünk, mert vidékre ment, nekem meg tök mindegy, mivel járok itthon. Mindegy, a kocsi erősítette csak a baloldaliságunkat, baloldalon lehet csak beszállni (és kiszállni), ablakot lehúzni, meg ilyenek. Szóval beültünk, hogy gyííí, erre semmi. Aztán megint semmi. Ekkor elszakadt a cérna és ütöttem a kormányt, meg egy kicsit a műszerfalat is, de semmi. Jó, kiszálltunk. Kocsiból cucc ki, negyedikre fel, újraszervezés. Menjünk Gödöllöre. Nem bringával, mert Panna beteg. De venni kell jegyet. De el kell menni a harmadik sarkon lévő jegy automatához. De a bakancs rohadt nehéz 33 fokban, és felfelé a kaptató, szóval mire odaértünk, és a megelőző agyfasz miatt, az autómatánál megint újraterveztünk. De csak akkor, amikor már kiszerencsétlenkedtünk egy jegyet gödöllőre. Így lett egy feles jegyünk, csak oda. Ok, menjünk inkább moziba. Padka. Újratervezés. Busz. Sorompó. Agyfasz. Á, együnk az Árkádban egy fagyit. Konzumidiótizmus. Lelkiismeretfurdalás. Fagyinyalás. Menjünk ki a Margit-szigetre. De nincs kocsi, ezért vegyünk tejet és kenyeret ne kelljen kétszer menni boltba. Közért. Ne menjünk Margit-szigetre. Menjünk haza a retkesbe. Ennél a pontnál futottunk össze anyámmal, aki szintén ott bolyongott. Így értek össze a szálak, a női vonal vert seregként kullogott a 244-es végállomása felé. Hazafelé mindenki hozta a formáját, Panna kamasz volt, igazságérzettel ( most mondd meg!! De komolyan! Te hogyan akartál hazamenni?! Mit képzeltél!), én a szokásos, anyám és Panna között (mama gyere már gyorsabban, ha fáj a lábad, mégis minek indultál el?! ), anyám pedig a sarokba tette magát, végül a kezünkbe nyomta a tejet és a kenyeret és a buszmegállóban ott hagyott minket!

Hát ennyi, most pihenjük a mai napot. Felfedeztem, hogy a szomszédban egy testépítő pali van (egy testépítő nővel), aki felcipeli a bringáját a negyedikre és az erkélyen mosta, nem magát, hanem a bringát. Egyszer odanéztem. Bevillant, hogy olyan vagyok, mint egy igazi negyvenes, ezért szóltam Pannának is, hogy ő is nézzen már ki, így ő meg olyan lett mint egy tipikus kamasz lány. A Pavlovi reflex pedig beépült kettő perc alatt, nem tudunk az ablak előtt elmenni, hogy ne nézzünk arra:)) Mindeközben anyám bugyiban és melltartóban vasalt ugyan ott, hiába mondtuk neki, hogy az egyetlen hely, ahová belát a szomszéd ( mi meg ki). Nem baj, mondta, csak itt jön be a fény... rendben:)))