Takarítani egy helyet, ahol már nem vagy lélekben, olyan, mint takarítani legbelül ott, ahonnan kimentek a lehetőségek és a válaszok, csak az érzés maradt. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy miközben elromlik a porszívó, kimegy a biztosíték, valami folyton felötlik mélyről, és orron vág, hogy hééé, még itt vagyok, pedig már nem kellene hogy így legyen. Az ellentmondás már csak az egészben az, hogy mitől akad az a rohadt fogaskerék, miért álmodok teljesen másokat, mint ami van és miért nem ismerem fel igazán, hogy mire vágyom pontosan? De ezek már olyan kérdések, amihez nyilván még hosszú-hosszú órák porszívózása és portörlése kell, hogy a legeldugottabb sarokból is kijöjjön a porcica. És míg korábban a kérdés az volt, hogy én miért pont ÉN vagyok, addigra ma már inkább az, hogy én MIÉRT pont én vagyok. Ott lenni, ahol lenni szeretnék... Mindegy hogyan...Azt hiszem ennyi...