Tulajdonképpen nem kellene kamaszoknak való könyveket olvasnom, de a legutobbi szerencsés áldozatom annyira tömény volt, hogy Tolsztoj csokipuding hozzá képest és különben is. Szóval 17 évesen még elhisszük, hogy valaki csak értünk él, hogy létezik az a valami, amire zsigerileg vágyunk, nem zavar bele a különböző világnézet, mentalitás és a lehetőség. Aztán rájövünk, hogy az a nyomás, itt bent, csak zavaró és valami egészen másról szól. És hogy valahol az egész egy tündérmese, de ehhez ezerszer hülyét csinálunk magunkból és néha másokból is. Most pedig, ahogy itt ülök, Gy. szerint már a B oldalon, még mindig nem tudom, hogy hagytam-e valakiben mély nyomot, és igaz-e az a forró levegő, ami néha beszorul, és ami meglódítja a mellkasunkat...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.