helyzetjelentés:
Panna kitűnő lett, andris pedig hokis után űrhajós akar lenni. Én kialvatt. Elhajlásaim: elvittem Pannát az Avatarra, ami nagyon tetszett neki és együttes erővel kiszedtünk néhány szemöldökszálat. A sorrend lényegtelen. Anyám megbotránkozott, én pedig felvilágosítottam, hogy könnyebb lett volna az életem, ha nem sulykolja belém a demagógiákat, valamint, ha a belső békéje egy tucat szőrszálon múlik, akkor nem állok a boldogság útjába.
Egyébként komoly beszélgetést folytattunk arról is, hogy mit és hogyan érdemes dolgozni. Hogy a boldogság igazából az (is), ha olyan munkád van, amit szeretsz (bizony, feltaláltam a spanyolviaszt:) ). és milyen csodálatos, hogy vannak olyan emberek, akik bármihez nyúlnak, képesek olyat alkotni, ami hozzátesz valamit az életünkhöz. Mert alapvetően ez a célunk, hogy nyomot hagyjunk magunk után.(a gondolatfoszlány azért zaklatott, mert három fazékban keverem a cuccot szimultán). Persze nem mindenkit tesz ez boldoggá, de én például úgy vagyok és voltam vele mindig, hogy csak olyat szerettem csinálni, amiben tényleg jó vagyok. És pont ezért sajnálom Gy-t, mert az ő munkája, igaz sokat ér és rendkívül fontos, valahol lufi. Ha kihúzzák egyszer a konektorból a dugót, nincs is miről beszélni. Pedig az alkotásnál kevés jobb dolog van, igaz, mindenkinek mást jelenthet.
Én pedig felszívtam magam és dolgozom a könyvön. A szokásos (és újabb, bizony:) ) munkáim is sorakoznak. És most fölállok az asztalra és hangosan köszönöm meg Gy-nek és Anyámnak, hogy az lehetek, aki...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.