Vasmacs

Szóval van orosz könyv rajongásom, és most már skandináv is. Persze régebben is volt, de most picit beszippantott a norvég, dán... persze nagybetűvel. Így amíg a dán krimit kivégzem, spirónak várnia kell, na tessék, új év, új erősségek és önmegtartóztatás. A héten egyébként bejártam koppenhágát és oslót, még boltokba is betértem, a gyárban meg szét röhögték magukat, hogy ilyen az olcsó utazás, google street view... Hogy is van, összecsengnek dalunkban a sorvégek, leszünk mi még dános is, meg norvégek...

Már régóta gondolkodtam rajta, vagyis fogalmazgattam, hogy mi az, ami a leginkább hiányzik az elmúlt pár évemből és tegnap rájöttem. Lehet, hogy túl sok inger ért, ami inkább volt kultúra, mint más, de belém mart, hogy agyhalottakat csinál velünk ez a színes, szagos, gyors és hangos, de mindenképpen papír és eldobható világ. És leírva ez így szétrágott sztereotípia, pedig ha hirtelen egymás mellé kerül, tegnap pedig egymás mellé került a két pólus... szóval mi lesz veled ember!! Lélektelen és gondolatoktól mentes világ. 

Szeretem a gyárat, minden fertőzésével együtt. Viszont az tény, hogy hülyülök, mióta ott vagyok. Tartom a sáncokat sok minden körül, és az is biztos, hogy jót tett néhány dologban, hogy olyan helyen és emberek között dolgozom, olyan világban, tempóban, hőfokon, amiről elképzelésem sem volt korábban. De hiányoznak a nagy beszélgetések, még ha van, akivel időnként meg van, akkor is. Hiányzik az agyamnak az összetettebb munka, vagyis inkább a lényemnek az új dolgok alkotása. Persze elfogadom, hogy most nem vagyok más, mint egy közkatona, aki hazahordja azt, amit napközben lerobotolt. Aki összeszorított szájjal csinálja, ami van, hogy a fészekben otthon minden meglegyen. Egy személyben nő és férfi, és miközben sokáig azt hittem, hogy ebbe belefulladok, már egy ideje tudom, hogy dehogy, csak nehéz volt a transzformáció. De ez nem jelenti azt, hogy ennyi és kész.  Így lettem most az, aki...  Akit jobban szeretek, mint valaha bármelyik énemet. Tisztábban látok és érzek, és vérge megtaláltam, (vagyis néha hozzáférek már) azt az erőt, vagy boldogságot, vagy mindkettőt, amiről minden ír, beszél, énekel. Amit már piciként is tudtam, csak azóta elfelejtettem, és amikor meséltem róla gyerekként, hogy pedig higgyétek el, én mindig tudom, hogy mi jó és mi nem, mert bennem van itt - és mutattam is a mellkasomra -  valaki, aki mindent tud. És persze ilyenkor elnézően hallgattak  a felnőttek, fingjuk nem volt mi ez az idealista hülyeség. Pedig annyira egyszerű, csak a szeretetet kell meglátni mindenben, nagyvonalúan és ez az igazi szabadság, ezzel lehet elengedni a démonainkat. Megértve, hogy semmi nem számít, csak az, hogy élem meg azt, ami van. Hogy minden annyi, amit bele teszek, bele látok és igazából semmit nem kell bele tenni, csak az élet iránti szeretetemet, nevetést és humort. Mielőtt azt hiszed, hogy megtértem, és szektába járok, hát nem:DD De az életem sokkal színesebb és boldogabb lett:) És egyszerűbb is:)

Tehát új év, új lendület. Kint röpködnek a mínuszok (-26), de tényleg. Ma családi szülinapot ülünk megint, a kerek évfordulók az elmúlt másfél évben egymást érik, 70, 50, 40, 30. És ahogy pörgetem vissza, hogy 30 éve, amikor B született ilyenkor, pont akkor volt a derékig érő hó és szükségállapot, és gyalog mentünk be hozzá anyámékkal a kórházba, mert megállt az egész világ körülöttünk, de az első unokához bementünk, kb úgy, mint a delta főcímén menetelő szkafanderes, már ha emlékszel rá. És megvan a párhuzam, hárminc évre rá megint rekordok dőlnek, szélsőségek, és ez mennyire látszik B-n is, a személyiségén.  És mennyi minden történ 30 év alatt, és mégis, mennyire kevés.  De az élet már csak ilyen, zajlik, szóval az újév első posztja legyen hát ilyen, kis pozitív, menjünk vele és ha csak annyit fogadunk meg, hogy szeretni fogjuk azt,ami van és hálásak leszünk érte, így úszva az egymást érő mostokban, nagy baj akkor már nem is lehet, sőt :DD  BUÉK :DD