Amikor gyerek voltam, egészen biztosan tudom, hogy december 6-án este jött a télapó. Gondoltam Pannának is jó lesz így, a dolog akkor dőlt meg, amikor egyszer úgy jött haza az oviból, hogy képzeljem , mindenkinek megjött a mikulás, neki mikor fog. Most már nem bízom a véletlenre, ezért ötödikén este elrejtettem az ablakban a cuccot, szétszórtam a lehetséges csapásvonalon a szaloncukrot és csokibogyókat (Andris szerint a rénszarvas csinált oda).
Azért halkan megjegyzem, hogy volt egy kis önzés is a korai érkezésben, ugyanis többed magunkkal nekivágtunk az éjszakának. Aztán nagyon hamar sakál vokállá amortizáltuk magunkat, s arra is rájöttünk Balázzsal (bár az ő önérzete nem engedte ezt elismerni), hogy a kereokis (karaoke, kerioki, kareoki) embereket egyszerűen a hangunkkal és az erőszakos mikrofon vágyunkkal idegesítjük fel. Egy bizonyos alkohol mennyiség után ugyanis mindennel foglalkozunk, csak a hangszínnel.
S hogy senki ne mondja, mennyire antianyuka vagyok, bevallom, hogy egész délelőtt mézeskalácsot sütöttünk és díszítettük a lakást mindenféle girlanddal, meg fényekkel. A mézeskalácsban idén egy újabb lépcsőt ugrottunk, sikerült a fehér mázat is elkészíteni, amivel még rajzolni is tudtam, és még meg is száradt. Majd teszek fel képet a büszkeségtáblára...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.