És vége. Visszaszámolok, de sajnálom is őket. Meg nem is értem, hogyan felejthették egy nyár alatt el azt a nyüzsgést, tömény intézményesített fegyelmet, hogy most várják. Ezért én is várom kifelé. Befelé meg lapítok, hogy majd öt év múlva de fogjátok utálni a szeptembert. Pedig, ha jobban belegondolok, nem is utáltam soha. Csak most. Pedig nem én megyek suliba, meg oviba, hanem ők. Na, erre varjatok gombot.
Én mindenesetre holnaptól újra aggyal dolgozom és lélekből. Eddig rutinból ment.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.