Vasmacs

Egyébként vannak dolgok, amiket kifejezetten szeretek. Szeretek mostanában piacra járni és nyoma sincs bennem annak a gyomorgörcsös agyf@sznak, mint amikor anyámat kellett régen kísérgetnem. Most fonott kiskosárral megyek és válogatok. És megállok a cserpesnél is tejet, trudit és áfonyás joghurtot venni, miközben kissé sajnálom, hogy én ezeket nem eszem-iszom. Bemegyek a sarki pékhez is, miközben kicsit (nagyon, az a rohadt pékség szag, ááá...) sajnálom, hogy ezekből semmit sem eszem. Veszek csomó gyümölcsöt és zöldséget, meg gyümölcslevet és alig tudok a negyedikre felmenni, de mégis jó dolog ez a modern vadászat.

Aztán szeretek kávézni reggelente, kávézóban, ahol éppen ér a reggel. Rezzenéstelen arccal kérem a tök üres feketét, és már nem is mondom, hogy miért iszom így, hanem mert csak, kinek mi köze hozzá. Ha van időm, beülök és megiszom heyben, viszem kis flaskában a rizs, vagy kókusztejemet. Nézem az embereket és találgatom, mit dolgozhatnak, van-e pasijuk, nőjük, szeretik-e a másikat és boldogok-e. Hát igen, mindig ugyan az a játék, de jó kívülről figyelni az emebereket.

Szeretem végiggondolni, egészen addig tekerve, amíg majdnem bele nem törik az agyam, hogy az ember mennyiben különbözik mondjuk a baktériumtól, mert hát mi is a föld vírusai, baktériumai vagyunk, akik belepték és benépesítették az egész bolygót. És most figyelj, innen szeretek egy ugrással filozófiai kérdésekig repülni, hogy ha az ember egy baktérium, akkor vonatkoztassunk el a méretétől, hiszen kinet számít az, hogy mi nagy városokat építünk és magasak vagyunk (ember nagyságúak :DDD), mert hát mihez viszonyítunk. Egy protonhoz, vagy az univerzumhoz és különben is, ki határozza meg a minőségbeli különbséget a mi civilizáltságunk és mondjuk a sejtjeink "civilizáltsága" között? Mi van, ha bennünk is elnököt választanak és a legapróbb részecskénk mondjuk öntudatára ébred, hogy ő egy egésznek a része és mi van, ha én is egy sejt vagyok csak egy másik egészen belül. És ezektől a gondolatoktól megnyukszom, mert a saját, hétköznapi életem olyan messzire kerül hirtelen és jelentéktelen lesz, olyanokkal, hogy mondjuk valaki nem ír visza a facebookon, vagy kevesebbet gondol rám, mint ahogyan azt én gondolom. 

Szeretek reggelente a dugóban ülni a kocsiban, de csak befelé a gyárba, hazafelé nem. Odafelé még friss vagyok és szeretem érezni, ahogy megyek hajtani valami közös cél felé, együtt építve a GDP-t :D És persze, mert ott bent messze, a gyárban a felnőtt élet vár, még akkor is, ha a belépéstől számított harmadik másodpercben rájövök, hogy az ott minden, csak nem felnőtt lét. Hát ezek mennek...