P. választott egy verset, amit tábortűznél olvas majd fel a többieknek, mert ez volt a feladat. Azt hiszem, ha most, ebben a pillanatban meghalok, akkor is hagyok magam után valamit-valakit, mert ehhez, hogy ezt millió közül kiválaszd, több kell mint ész és stílus. Mert ebben az író ember számára minden benne van:
"....S ha hinnéd, hogy van menekülni odvad,
tudd, hogy magad is csak irodalom vagy,
ott van a félrecsúszott nyakkendőben,
s az ős-okban, az elfelejtett nőben,
kinek már csak rímeire emlékszel,
kit már leírtál több, mint elégszer:
nyakán bárányganéj betűgyöngy
vakít, akár az ékszer.
Mert hol irodalom van, ott irodalom van,
előszivárog DNSből vagy honnan.
A tükörből mögüled előbújnak
a múltak s a régit adják el veled újnak,
Szindbádok a te szájaddal beszélnek,
vámpír-hősök veszik bérbe a véred,
helyettük szólsz, és ha saját szavad van,
más mosta már meg lábát a szavadban.
Hol irodalom van, ott irodalom van,
ott kedvesed szemében téma lobban,
szemed villan, mikor valaki szenved,
a ceruzát máris hegyezni kezded,
és beledöföd, épp a fájó pontba,
itt bárki szól, minden mikrofonpróba......"
(Lackfi J.)
ui: tanítsatok csak petőfit és csokonait még évtizedekig... az lesz majd belőle, ami most van...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.