Vasmacs

 Elhoztam végre a fényképezőgépem a gyárból és hülyeturistát játszottunk, lőttük a képeket Pannával, mert az jó :) És bár a tintacseppet nem fogom feléleszteni, mert az egy másik élet lenyomata volt, igazi tumblr girl leszek, ha kell, hát itt, ha már instagrammom nincs, csak kiütéseim:D

A héten egyébként megcsapott minket az elmúlás szele, mama kapott egy majdnem infarktust, bár a végeredmény tekintetében végülis azt is kaphatott volna, mert végig mentünk a protokollon, a pániktól, szarullevéstől egészen a szívkatéterig.  Rongyoltam vele kocsival a városon át a városmajoriba, könnyekig pánikkal és már nem is tudom hányadszorra róttam a folyosón várakozva kint a köröket, hogy mi a fasz van, megígérve közben, hogy nem basztatom többet és békés és kedves lánya leszek. Tesómmal ilyenkor egyébként összállunk, mint a gemenci szarvasok, felválltva voltunk bent nála. Azóta itthon van és teljesen jól van, leszámítva az elmúlt hét sokkját. És bár ez a hét is végig csörtetett rajtam, rajtunk és volt benne tényleg minden, sok mindenre rájöttem. Például, hogy kisebb gondom is nagyobb, mint a csalánkiütés, ahogy néztem a félig a sírban lévő embereket, akik néhány nap múlva vidáman mentek haza a kórházból, hát pont leszarom azt a négy-öt kiütést, max. nem eszem, csak ropikenyeret és paradicsomot.

Azt pedig, hogy vajon egyszer visszakapom-e azt a vattát, amiből kiestem néhány éve, mióta én szerelem a konyhaszekrényt, én fizetem a számlákat és én hordom a gatyát, szóval vajon lesz-e olyan, hogy egyszer reggel úgy ébredek, hogy nem nyom a lelkem... Lehet, hogy szoknyára kéne válltanom...