Vasmacs

Tegnap újabb negyvenes táblát avattunk és sok minden eszembe jutott közben. Jó volt együtt lenni gyerekkori barátokkal, valahol az ember kapaszkodói is ezek a pontok, de olyan érzésem volt végig, hogy kívülről nézem magam. Ezek a szülinapozások egyébként is olyanok, mint 10 éve az esküvők, összejövünk, mindenki a legszebb arcát mutatja, most már a nosztalgiába is átcsúszunk, de nekem személy szerint legalább annyit el is vesznek ezek a pillanatok, mint amennyit adnak. Persze minden tükör, ez is. Belenézni egy olyan társaság tükrébe, ahol mindenki férjjel feleséggel érkezik, ahol a sztereotípiák gyönyörű skálája sorakozik fel újra és újra... Félig vicces, de nagyon szomorú is. Kinek mit mondhatsz, mit kérdezhetsz, látva kívülről, amit ő nem lát, vagy nem akar... hát ez van, de ennek ellenére egyre jobban úgy érzem, hogy nem az határoz meg, hogy egyedülálló vagy-e, vagy sem, vagyis nem annak kellene meghatároznia, bármit is tol rád a világ. Lehet rám nézni úgy, mintha féllábú lennék, amitől úgy is érzem magam sokszor, mint egy féllábú, egy olyan világban, ahol férfinek és nőnek hivatalosan bármi elérhető, egyenlően, de a lehetőségek, szokások és elvárások valahogy mégis arra tolnak, hogy egyedül csonka vagy. Ha pedig mégis az vagy, gyorsan keress valakit, mert különben csomó mindenről lemaradsz. Az egész pedig olyan, mintha megráznál egy hógömböt, de te mindig kívül vagy a buborékból. Próbáltam elmondani tegnap Zs-nek, hogy vicces így kívülről nézni, hogy a feleségek nagy része ezeken a partikon azt sem tudja, hogy hol van, hogy megy haza, mennyit és miből szórakozik, hány óra van és egyáltalán, ha valaki megpörgeti őket az egységben, azt sem tudja merre keresse a kocsit, a taxit, vagy egyáltalán apát. És ezt úgy mondom, hogy pontosan ilyen voltam négy éve, ezért értem és látom a különbséget. Zs szerintem inkább bántónak találta ezt és jogos, mert amíg nem vagy a másik oldalon, addig nem is tudod, miről beszélek. És ez csak egy késhegynyi példa csak, ráadásul gonosz dolog, hogy legtöbbször józanul nézem végig ezeket az estéket, mert kocsival megyek.  Nem jó egyedül, de rengeteg mindenre megtanít. És miközben hiányzik a biztonság, hogy beledőljek valakinek a védő és támogató melegébe, a mátrix túloldalára már nem esnék. Erre mondhatják azt, hogy az egyedülálló nőkkel már nehéz, mert tudják, hogy mit akarnak és nem engednek. Hát hello negyven, nekem valahogy máshogy csönget be. Kicsit felébredve, kicsit keserűen, de a nagy igazságokhoz közelebb kerülve. Csak az van, amiért lépek egyet előre......