Először azt hittem, hogy ez az egész rossz. Beteg vagyok és leértem valaminek az aljára, ahonnan nem tudom felrúgni magam. Aztán rájöttem, hogy ez egy átmeneti állapot lehet, ami csak attól valamilyen, hogy valamilyennek képzelem. Kezdetben szörnyűnek gondoltam. Mostanra egyszerűen semmilyennek és ez volt a legelképesztőbb. Pedig csak arról van szó, hogy az elmúlt években mindent érzésből csináltam, egyik hullámból estem át a másikba. Most pedig olyan, mintha eltűntek volna a színek és mesekönyv helyett értelmező kéziszótárt olvasnék. Mintha kiestem volna a mátrixból. Persze ez baj is, mert a továbblépés még nem egyértelmű. Eddig varázsoltam ezzel a sokféle érzelemmel, hol jót, hol rosszat. Most pedig csak vagyok. Mindent és mindenkit kívülről nézek, néhány emberen kívül senki és semmi sem számít. Kicsit olyan, mintha meghaltam volna. És kicsit olyan vagyok, mint aki felébredt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.