Úgy vártam ezt a február 2-t, mint a karácsonyt... Szerintem életemben nem főztem ennyit, mint az elmúlt hónapban, általában este tízkor, hogy utána azon szarakodjak, hogyan tudom eltenni a hűtőbe a kaját. És vége, lesz kaja a suliban, ááá....Amikor vasárnap este rámbámult Andris, hogy hétfőn átjöhet-e bebe, én meg visszabámultam, hogy dehát suli, ő meg rámbámúlt, hogy de aláírtad, hogy nem kérsz a síszünetre felügyeletet, én meg visszabámultam, hogy mennyi mindent aláírhattam ebben a hónapban... Szóval ma is főztem egy rohadt nagy adagot. Így megy ez....
De legalább volt időm Ágira, és úgy elsuhant a délelőtt átfordulva délutánba, hogy csak beszéltünk és beszéltünk, és tessék, fél négy van és most jutott először eszembe a gyár, kivéve, amikor egy hülye levelet továbbítottam szabcsinak. Kiváló.
Szoktam nézni egyébként, hogy mitől boldogok az emberek, ezen tegnap gondolkodtam. Voltam tavaly például egy szülinapi buliban, ahol két nőci ünnepeltette magát, és persze ez tök jó, mert az ünnepek kellenek. Csak furcsa volt, hogy felnőtt embernek olyan igénye van, hogy álljanak körülötte és tapsoljanak. De neki ettől jó, szóval mit foglalkozom vele, azzal kellene, hogy én mitől vagyok boldog és hát sajnos nem attól, hogy körbeállnak és tapsolnak. Nem tanultam meg boldognak lenni. Ez jutott az eszembe, hogy mindig figyelem a környezetem, nem tudok egyszerűen csak beledőlni. A kapcsolataimban is sokszor ez volt, hogy a másik határozott meg engem, nem én magam, ez pedig eleve zsákutca. A jó hír viszont az, hogy ha már erre rájöttem, nyilván változtatni fogok rajta. Ugye...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.