Egyszer nagyon régen, feküdtem az ágyon, szorosan összebújva valakivel. Beszélgettünk, csak úgy voltunk és én közben a farmrjének a szövését néztem. Kilógott egy szál, és elkalandozott a gondolat, mert az egy olyan pillanat volt. Arra gondoltam, hogy ott vagyok, ahol éppen lenni akarok. A világ egészen pici lett és hirtelen óriási, a minden pedig benne volt abban a farmer szálban és én a buborékon legbelül. De abban a pillanatban éreztem, hogy holnap már nem lesz sem a farmerszál, sem a buborék és én azóta azon gondolkozom, hogy én pukkasztom-e ki a buborékot...Hogy azért különleges-e a pillanat, mert tudom, hogy az utolsó, vagy az utolsó előtti...és vajon azért az utolsó, vagy az utolsó előtti, mert tudom...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.