a legérdekesebb egyébként a gyárban, ahogyan szocializálódtunk. Én például minden munkásruhás, középkorú embernek köszönök, biztos ami biztos alapon, mert alapvetően gőzöm sincs, hogy egyébként kit ismerek, így a telep hátsó fertályán mindenki integet széles mosollyal mindenkinek.
néha reggelente olyanokon is el szoktam gondolkozni, hogy a világ gesztenyepürében úszik. A mellettünk lévő üzemben nincs megállás, és néha azt gondolom, hogy nem létezik, hogy ennyi gesztenyepüré fogy. Hozzák, viszik, csomagolják, és szinte látom, ahogy a hosszú csövekből ömlik a massza, a sok munkás pedig alig győzi felfogni a pürét a vödrökkel, palackokkal és tálakkal. Egyébként jó, hogy nem én dolgozom ott, mert azt hiszem, hogy lassítanám az üzemet, sőt, mivel nem hinném el, hogy a kínálat lefedi a keresletet, hát biztosan megakadna a gépezet. Mert így megy ez, amiben hiszünk, hogy igény van rá, hát lesz is, a sok kis ide-oda szaladgáló munkás pedig elhiszi, hogy a gesztenyepüré a legfontosabb dolog a világon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.