Vasmacs

Tudtam, hogy most sem úszom meg. Az utolsó mondatokat jó érzésű ember nem is tudja felolvasni, csak elpicsogni, Andris is csak nézett. Anya te sírsz? Persze, mert én már tudom, hogy olyan igaz ez a mese. Ő meg gondolkozik, látszik rajta, hogy nem igazán érti, vagy csak nem akarja, fene tudja. Nézd, mondom neki. Van ugye neked a Jasper. Igen. Szóval te is mindig azt mondod, hogy soha nem válsz el tőle, meg hogy ő igen is igazi és mindig imádni fogod. Igen, nem is válunk el, soha. Na látod. Hát azért sírtam, mert én meg tudom, hogy el fogtok. Neeem, és már piros az orra hegye, hagyom is, inkább megpuszilom. Nem mondom neki, hogy nem is arról szól, hogy mi lesz vele, meg Jasperrel, hanem a piros orráról. És arról, hogy neki is lesz egy Elvarázsolt Erdője, vagyis már van, de a mi erdőnkről is szól, ahol annyi minden vár ránk, de már sosem megyünk vissza. Hogy ő is egy Róbert Gida, meg én is. És egyszer csak nem találjuk meg az erdőt sem, hiába ígérték meg, hogy nem fognak minket elfelejteni...