A gyógyszeripar csodálatos. Komolyan. Hétvégén megtudtam, hogy milyen igazi csípős paprikával a lábaim között élni, mert mi sem természetesebb, mint hogy felfáztam az egyébként 28 fokos Balatonban. Jó, hát ennek már tíz napja, hagytam érlelni a történetet, Balcsin meg gondoltam kihagyom az urulógiát. Hiba volt, mert péntekre, amikor is Szilvásváradot érintettük (itt jegyzem meg, hogy tök egyedül levezettem, vagy fel, egy apró eltévedéssel az autópályán, de ez hanyagolható, büszke vagyok magamra), szóval tetőzött a buli bugyi tájon. Pedig igazán király volt minden, a kék medence ott csillogott a negyven fokban, a kölykök ki sem jöttek. Mondjuk a fürdés volt a legkisebb bajom, a helyváltoztatás is komoly problémát jelentett és minden pisilést megkönnyeztem (egyébként még ma is). Komolyan, mint a szülés.
Ma végre felkerestem az urulógiát, ahol közölték, hogy augusztus 3-ra van legközelebb időpont. Kivéve, ha Tenna betétért jöttem, vagy véres a vizeletem. Kicsit néztem a nőre megdöbbenve, majd abban maradtunk, hogy augusztusig nyilván mindkettő illeni fog rám. Mindegy, a háziorvos felírta az antibigyót, ami estére úgy helyre tett, hogy el tudtam látni a dolgainkat. Ha újra kezdeném, gyógyszerész lennék, két bogyó és ember vagyok megint.
Szilvásvárad egyébként még mindig gyönyörű a vibráló forró levegőn keresztül is. Mondjuk a Fátyol-vízesés csak mohából áll, de a barlangba felmentünk (asztma-spray nélkül, apró sikerek). És ott hideg volt!
Reggel aztán sikerült hülyét csinálnom magamból, a csicsergő erdő helyett láncfűrészezésre ébredtem. Annyira elöntötte a pipa a fejem, hogy pizsamában felrongyoltam a tetthelyre, ahol egy esetben nem beszéltem volna, ha emberről vágják le a kidőlt fát. Sajnos tűzifát aprogattak, nyáron, 40 fokban, hajnalban kicsit valószínűtlen volt, remegő hangon elmondtam a magamét, a két zsírizé meg csak nézett és fűrészelt tovább. Szóval tudok még hülyét csinálni magamból (hajjaj...).
A hétvége egyébként a szokásos kulináris élvezetek nyomában haladt. Ennyi zsírt szerintem soha nem fogunk enni, a pálinka pedig, szóval volt azért, ami felszívódjon... B. minikörtepálinkatortájáért ezúton is csóóók, jövőre 19, 21:)
Egyébként pedig feltámadás. Azért sem. Azért is...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BaseBoy 2012.07.03. 10:21:10
BaseBoy 2012.07.03. 10:24:03
BaseBoy 2012.07.03. 10:25:40
winninger jolán 2012.07.03. 12:14:23
És még csak nem is ittam...