Ma reggel kinéztünk az ablakon és megállapítottuk, hogy lassan itt a tavasz, kifejezetten úgy éreztük, hogy baromi meleg van. Egyébként a felszabadulásunk érthető volt, 12 nap betegség után lélegeztünk fel egy kicsit, de ne kiabáljuk el. Valahogy így lehetnek ezzel hideg-viszonylagos dologgal az északi népek is, megértem már, amikor a nulla foknál kigombolkoznak. Az örömünk a kocsiig tartott, amikor is nekiveselkedtem a jeget kaparni. Aztán, amikor kívül befejeztem, folytattam belül a szélvédő jégtelenítését, ilyet még nem láttam. Az aláhulló zúzmara nemcsak a motorháztetőt terítette be, hanem engem is, de oda se neki, irány a közoktatás. Előtte még farsangra be kellett vásárolnom, érintettük a helyi közértet, de sajnos a pénztárnál realizáltam, hogy a bankkártyáimat a másik kabátomban felejtettem, mert ugye tavasz van, lazítottam a szorításon. Irány haza, vissza a boltba, tovább az oviba. Aztán már csak a bankot kellett megjárni, hogy elkezdődhessen a nap. Mielőtt elindul, basszus elfáradok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.