Vasmacs

A heti büszleségtáblánk igen szépen gyarapodott, mondhatni a két gyerek, vállt vállnak vetve halmozta a sikert.

Bundi észrevétlenül díjazott lett egy rajzversenyen, ő, aki ugye alig rajzol, ha pedig igen, gyorsan túl van rajta. De az alapítvány ezekszerint értékelte, ha a gyerek megérti a feladatot és azt rajzolja le. Mindegy, sok-sok induló közül hatan lettek díjazottak, helyezés nem volt. Az egészről ötkor értesültünk, beleértve, hogy András egyáltalán pályázott, fél hatkor meg kezdődött a díjátadás. Éppen a kályha megpakolása, favágás és gerebélyézés háromszögben voltam, gyorsan összeszedtem a két gyereket és úgy ahogy voltunk, rongyoltunk az átadóra. Én szakadt és szenes farmerben, Andris melegítőben, Panna dugig takonnyal. Nos, ez az átadó egész puccos volt, anyák arany tűsarkúban, volt kamera, meg zsűri, én próbáltam úgy csinálni, mint aki ott sincs és meggyőzni Bundit, hogy egyedül menjen ki a díjért. Soha többet nem megyek játszóruhában sehová, igaz, legalább ott voltunk...

Aztán Pannáék megint brillíroztak a Bolyain, nem tudni, hogy milyen helyezéssel még, de az első hatban benne vannak. Arra a következtetésre jutottam, mert hogy B-ék B-je is hasonlóan muzsikált, hogy nem lehet ez véletlen, hogy matekosok gyerekei matekosok lesznek. Márcsak az a kérdés, hogy minden gyerekben elő jön-é ez, azaz András is reménykedhet-e. Mert Pannába jutott mindkettőnkből, rajzos is, ugye, de hogy a kisebbik mire jut majd a szülői örökséggel, nem tudni. Az ősmagyar temperamentumom bizonyára nem segít neki majd az érvényesülésben...