Jaj. Valahogy megint minden átkúszott felettem, pedig annyira igyekszem. Tegnap volt a mélypont, igaz, azért így fél 10 magasságában még nem kiabálnám el.
Szóval egyedül állok, mint Pisti a vérzivatarban, különórák, szakkörök és egyéb iskolai illetve óvodai kötelezettségek, elmaradások és extra vállalások között. Gy. még mindig a nyugger tempóban nézi, ahogy a kertet ellepi a levél és néha, mintha éppen most lépne a 83. évébe, fölszedeget egy-egy rothadt cuccot és távolról szemléli, ahogy mi hárman élünk. A kertünkben a fű kiégett, a körte pedig mennyei mannaként hullik, amire annyi darázs jön, mint egy méhészetben. Eközben mi bőszen vesszük a piacon a körtét, mert a miénk ugye se nem elérhető magas, se nem ehető, cserébe sok van belőle. Így a sajátot pedig komposztáljuk, hogy a kocsmaszagot erősítsük a kerületben.
Tegnap meghúztam azt a gyönyörű és csodálatos kocsit, amit Gy. mindössze kétszer ha vezetett, majd lerokkant. Cipővásárláson voltam Bundival és annyira behergeltem magam a karcolástól, hogy az első! boltban, az első cipőt megvettem neki, még jó, hogy nem lakk, csillogó és virágos volt. Itthon egy órát bőgtem, majd nekiálltam csillogóra suvickolni a kocsi oldalát, hátha elmúlik a karcolás.
Aztán három helyre írok. Egy nem fizet és egyelőre értelmetlen. Egy értelmetlen teljességgel és fizet, egy pedig értelmes, de nem fizet. Keresem azt a begbízót, aki valahogy összehozza ezeket és lesz belőle egy értelmes és fizetős meló.
Három napig vártam Panna ofőjének a válaszlevelét, ma reggelre végleg megsértődtem, majd észrevettem, hogy rossz címre írtam. Az adrenalin a fülemen folyik ki, és egyáltalán, tele a bakancsom. Ha most egyedül élnék, depressziós lennék, hogy senkinek sem kellek, soha nem lesz már gyerekem és attól félnék, hogy megesznek a kutyák. Ezzel nyugtatom magam, meg azzal, soha nem jó az, ami van. Uff.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
BaseBoy 2011.09.08. 10:34:57
Húzd ki még jövő hét végéig és reszetelhetjük az agysejteket, ha gondolod :-)
Ja, basszus, Gy. nem vezet :-(
Akkor más megoldás kell :-)
winninger jolán 2011.09.09. 17:19:18