Soha nem gondoltam volna, hogy meg fogom enni egyszer a velőt. Szar az egyébként, ha az ember tudja, hogy mit eszik, meg el is képzeli, hogy honnan jött, de mindegy is, speciális érési folyamat lehet, amikor ilyen dolgokat elkezdünk enni. Velős pirítóst például valamilyen perverz élvezet majszolni a Balatonon, miközben megpróbálod elhessegetni a képeket, meg a tudatot, hogy mi is az a selymes cucc a nyelveden. Az öröm kis szigete a tiéd, amikor tudod, hogy ritka csemege van a kenyereden, minimum kilométereket tettél meg a dologért, csak neked, csak most, aki pedig nem eszi, úgy kell neki.
Hogy a szaunát is megszerettem, tiszta pech, eddig sokkal jobb volt nekem, hogy tudtam, hiába létezik, hiába vágynak rá sokan, nekem ugyan nem kell! A múlt héten kétszer 15 perc csönd jutott napközben, amiért 72 fokba kellett rohannom, magamra húzva a bioszauna ajtaját.
A következő ilyen bizonyára a masszázs lesz, megérem még, hogy megszeretem, hogy idegen emberek gyúrjanak lapossá pucéran. Bár lehet, hogy az egy másik szakma...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.