Mindig úgy gondoltam, hogy az álmaink valahol fölöttünk tornyosulnak és akkor érjük el őket, ha valami különleges dologgal feltornásszuk magunkat hozzájuk. Soha nem lesz az egész a miénk, csak kicsi falatokat haraphatunk belőlük. Én folytom keresem a kódokat, amivel megfejthetem az enyémeket, hogy felmászhassak a saját álomfelhőmből harapnin egyet. Sokszor sikerül, de mindig félek, hogy többet már nem kapok, ráadásul nem tudom, hogyan jutok el a célig. Pedig biztosan nem véletlen, mert véletlenek nincsenek. Csak a következő lépések vannak mindig tejfehér masszában, én meg mindig félek, hogy mellélépek, melléléptem, mellé fogok lépni. E.L.É.R.E.M. Azért is. Mert lehet, hogy pont ez a kulcs, hogy makacs vagyok. Makacs vagyok. Makacs voltam. Meg leszek is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.