Vasmacs

Tegnap este, egészen világon túli állapotban ért az este, kész voltam, mint a lecke. Most vagy azért, mert a balcsin hozzászoktam, hogy normális állapotok uralkodnak körülöttünk, amihez a mama kellett, de most nekem  is belső  kényszerem van, hogy itthon is reprodukáljam, vagy a ciklusom fészekrakó részéhez ért. Ez is egy érdekes dolog egyébként, hogy egy nő, nemcsak az egész élete alatt változtatja az arcait, hanem a ciklusa szerint is, biztos a hold keveri a paklit. Na, mindegy is, este előkukáztunk egy albumot, ami eljegyzéses, esküvős, Pancsi minikorát foglalja össze. Ez csak cirka 13 év, de mintha nem mi lennénk a képeken, egy teljesen más világban. Nem a ráncok, vagy a kilók, a fenét! Ritkán nézek mostanában egyébként is nyitott szemmel, értőn képeket, mert egyszerűen fájnak azok az otthagyott nyomok és egyre jobban fognak majd fájni, éppen ezért, a fényképalbumok viszonylag felesleges dolgok, minél régebbiek, annál inkább. Még 20 év és nyugtató nélkül nem veheted elő. És az jutott még eszembe, hogy mennyivel egészségesebb volt régen, fotók nélkül, max egy közepesen jó festmény örökítette meg a rokonságot. Nem néztek vissza, a múltat jótékony köd fedte. Milyen igaz az a közhely, hogy ne nézzünk vissza, csak előre, én meg, ha a múlton merengés éveit összeadnám, vad számok jönnének ki. Egyébként pontosan a fenti dolgok miatt nincs kameránk, nemcsak azért nem néznénk soha vissza, mert elfelejtjük, hanem mert óvatosak vagyunk...