Vasmacs

Igazán el vagyunk csúszva a napi ritmusunkat tekintve és már csak azon izgulok, hogy mi lesz velünk szeptemberben. Persze semmi, csipás szemekkel kelünk majd hajnalban és törjük mindannyian a megfelelő helyen a követ, beleértve Bunderast is. Hát igen, a nyarat jókedvében találta ki a Jóisten, milyen kár, hogy idén nyáron, rövidített változatban jutunk csak hozzá! Itt ez a tó, amiben majdnem három hete bele sem tettük a lábunkat, így mindenféle alternatív programot kellett kitalálnunk. Nem baj, igazán jól elvagyunk még mindig, még ez is nyár azért, csak vizes. Egyik éjjel, pedig igazán szeretem a vihart és az esőt, éjjel különösen, szóval végig azon izgultam, hogy a tetőtéri ablakot betöri a jég és az eső.

A hétvégén sokan voltunk, pontosan tízen, ennek következtében kábé ennyi féle akaratnak kellett (volna) érvényesülnie. A szomszédaink most már biztosak benne, hogy van néhány félcédulánk. Tegnap, miután képtelenek voltunk eldönteni, órákig, hogy az Őrség, vagy a kisbalaton legyen a végállomás, átjött a szomszéd a gyerekéért és megkérdezte, hogy sikerült-é eldönteni, hogy hová megyünk.

Szombaton, hosszú idő után előszőr kívülről láttam magunkat a rezedában. Vagyis a bulit, lehet, hogy kevés volt a mézes, ki tudja, a legszebb hangú lány is kevés volt hozzá, hogy a hátunkon pörögjünk, kicsit megértettem a szaki gyereket is, hogy miért szokott olyan hervadt feje lenni éjszakákon át, kicsit megfogadtam, hogy soha többet nem fogok mikrofonért harcolni. De persze ezek a dolgok csak egy hétig fognak tartani, mert a negatív élményeket jótékonyan elfedi a felejtés homálya...Ma pedig dagonyázni megyek, de legalább nem por lesz, az is valami. Addig is, átszelem kis hazánkat megint, mint ahogy hetente kétszer szoktam.