Visszatérve az orvostudományhoz, szöget ütött a fejemben, hogy hányszor adhattam volna be a kulcsot már. Először is, kilenc hónaposan, kruppal, szóval nagy karriert nem nagyon futottam volna be akár 50-100 éve. Aztán néhányszor még ugyan ezen oknál fogva kerültem volna az ibolya gyökeres felére, és vegyük hozzá azt a sok torok- és mandulagyulát, amit antibiotikum nélkül 50-50 százalékban élhettem volna túl. No meg a tüdőgyulladást és a rotát.
Aztán felnőtt koromban volt az elhalt terhességem, amiben szintén elvérezhettem volna, vagy csak valami fertőzés következtében lehetett volna bajom, de a fogaimmal már igazán fiatalon szenvedtem volna, mint a kutya. Napoleon Josephinájának voltak egyébként iszonyat rosszak a fogai, ékes példája annak, hogy régen, legyél bármíly előkelő, a szar fogakkal mit sem tudtak kezdeni. A fogfájás pedig, mint tudjuk odavág rendesen.
Egyébként összegezve a bajaimat, tulajdonképpen nem annyira meredek, mintha lombik baba lennék, aki azon merenghetne, hogy az orvostudomány nélkül meg sem született volna. Hát, igen, kényes kérdések ezek, ne nagyon feszegessük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.