Lassan átalakulunk az eddigi bohó, kusza életvitelből, valami régi korok hangulatát idéző izébe. A helyzet a következő: sógoroméktól kaptam egy szép szőttes asztalterítőt, amitől néhány éve még kiborultam volna. Szerencsére kék fehér és nagyi hangulatú, azonnal szerelem lett első látásra. Ez mondjuk csak úgy érdekes, hogy tudni kell, nálunk 15 éve nincsenek terítők és függönyök sem (az utóbbi néhány éve megint belopta magát), mert számomra ez a felnőtt élet jelképe volt. Ne lógjon mindenféle ringy-rongy mindenhol! Aztán, mióta az asztalunk kezd leamortizálódni, nevezzük nevén, Andris egy csavarhúzóval leírta reá a nevét, amit igen megbánt, dehát ott a rovás. Szóval kezd a régen volt mondern konyhám skanzenes nyomokat mutatni, a falra mindenféle szárítandó izé is ki lett lógatva. Tesóméktól kaptam egy rekesz (tényleg rekesz:) ) virágot, ládákkal együtt, ujjé, megérkezett a régvárt réti hangulat a párkányokra is, mert ugye eddig mindig halogattam a beruházást.
Aztán, vettem magamnak egy, első ránézésre tündérke hálóinget, hú, gondoltam, milyen döglesztő lesz. Este, végül Juliska nézett vissza a tükörből, kábé nagyanyáink hordtak ilyeneket, amikor elkapták őket elkapták a kazalban egy pördülőre, még a hajam is varkocsba volt fonva, kerestem a kancsót a hideg vízzel, meg a mosószappant.
Szóval, a hálóing összeillik a terítővel, még néhány év és kihívom a Fókuszt, hogy megépült az ország első élő, ma is lakott skanzenja. je.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.