Vasmacs

Jó. Most akkor dobj be csapot, papot, szaladj ki a parkba, tudod, oda, ahol le szoktunk feküdni a fűbe, mert nem lát oda senki, a kölykök sem a mászóka tetejéről. Persze vigyél pulcsit is, hogy ne fázzon a hátad és dőlj hanyatt. Csukj be mindent, a szemed, szád, füled, a pórusaidat is és zsugorítsd össze a szíved. Ne figyelj a lányra, aki a kutyáját hívja, ne zavarjon, hogy közel van az út, mert persze közel van, nem tudsz elég messze menni, Te csak feküdj ott. Lazíts csontról csontra. Térdkalács, váll, bal nagylábujj.

Aztán hirtelen azt érzed majd, hogy kikapcsoltál. Belül elindul egy buborék, szalad felfelé, zavar a hajad, a felülről nyomó levegő, a szél, mert minden olyan nehéz lesz, csak te leszel könnyű. Elengeded a görcsöket. A hülye főnököd az irodából, fentről csak egy vékony kis pojáca. A lányt a színházból, akitől félsz, hogy jobb mint te, távolról látod, hogy igazi ripacs. Ott szállsz anyád felett is, aki had várjon még, toporog megint, de te elsuhansz a vásárlásai, receptjei, pletykái felett. Mész egyre feljebb, már Te is csak egy pötty vagy a fűben, sötét folt,  érzelemgubanc. Mihaszna húskupac.

Aztán lebegés közben eszedbe jut még valami, s a buborék hirtelen kipukkad. Zuhansz, kapaszkodsz a semmibe, visszaköltözik a görcs a térdedbe, válladba, bal lábujjadba. Elindul a vérkeringésed és lüktet, mint a Körúton a hatos villamos. Nehéz vagy. Hallod, hogy a kölykök rajtad röhögnek, lerázod a bogarat a karodról és felkelsz. Valahogy ilyen a szerelem.