Tegnap egy rohadt pillanatot sem voltam itthon, így végérvényesen megcsúsztam a heti dolgokkal. Ennek következménye, hogy szerda este helyett, csak péntek este tudok lemmeni a gyerekekkel a Balcsira, de így is necces, hogy be tudom-e a melót fejezni.
A mostani munkáim egyébként önmagától az írástól, olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől. Úgy érzem, hogy szét vet az ideg, mert folymatosan visszajönnek a dolgok. Még egy kérdés az X. dokitól, aki 10 nap múlva, többszöri felszólításra sem képes megadni a válaszokat. Egyébként az általam megkérdezett dokik 99 százaléka információs és/vagy kommunikációs analfabéta Még egy kiegészítés, még egy szakértő, stb. A pincér és a soha be nem fejezett dolgok feszültsége...Soha semminek nem érek a végére.
Banális marhaságokra megy el az időm. Tegnap például 3! órát autóztam egy receptért, amitől egyébként hosszú távon kivetkőzöm magamból (mármint a gyógyszertől, igaz, az autózás sem kutya). Ma reggel úgy ébredtem, hogy valakit kinyírok. Front? Tavaszi zsibbadás?
Ha lenne két életem (tudnám amit ma nem, óóóóóó, isteneeem), akkor az egyikben belvárosi lennék, bringával járnék, hosszú, csíkos térdzoknim lenne és esténként kávéházban ülve olvasnék. De nincs két életem. Mindegy. Ebből kell kihozni a legtöbbet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.