Vasmacs

Na! Gyermeklétszám itthon nullára redukálódott. Kis szarjankó, ahogy hazaértem, már hiányzott, olyan hülyén van ez megcsinálva bennünk. Mert ugye Bundika, miután két héttel ezelőtt nagyon lelkére vette, hogy mamát lent hagytuk Balcsin (hosszú, hosszú zokogás és de engem is hagyjatok itt, című műsor keretében), úgy döntöttem, hogy leviszem anyámnak néhány napra. "Anya! Kérlek, ne két napra, ötöt, ötöt leszek ott!"

Szóval, nem verjük a gyereket, sokat játszom velük én is és az apjuk is. Andrisnál külön figyelek arra, hogy amennyire lehetséges, középpontban legyen, mert neki az kell. Még a birtoklási vágyát és a tárgyiasított szerzést is támogatom sokszor, ami aztán abszolút nem helyes, mégis. Tegnap este, amikor feltűnően csendesen zajlott az élet nélküle, úgy éreztem, hogy ez a kölyök fogta magát, és "ezt nektek! elmegyek oda, ahol majd jobban bánnak velem!" Persze Panna is sokat volt a mamánál, öcsi nélkül is (mivel még nem volt) és tegnap azt mondta, hogy imádott ott lenni egyedül. És persze nincs lent ovi, ahová be kell cuppannia minden nap. És a Mama lent az én felügyeletem, idegesítő irányításom nélkül vezényli a dolgokat, egyszóval elképzelhető, hogy kivett a kiskrapek egy kis szabadságot belőlünk. Hiányzik. Ha meg együtt vagyunk, álandóan fáradt vagyok. Most akkro mi a túró a jó? De azt azért bevallom, hogy olyan nyálcsorgatós éjszakám volt, amilyen hónapok óta nem. Nem akarta valaki a szerveimet átrendezni, a szememet kinyomni (tegnap előtt akkora sallert kaptam a szemgolyómra, hogy még reggel is fájt).