Sokat szoktam gyötörni magam régebben azok miatt az emberek miatt, akik egyszer csak elmaradnak mellőlem. Nekem soha nem mondták, hogy sokan csak kis időre részei az életünknek, egyszerűen lelkiismereti kérdést csináltam belőle, hogy minden szálat összefogjak. Persze mindig volt olyan, aki valami miatt eltűnt, nem is biztos, hogy azért, mert nem stimmelt valami, hanem mert messze költözött, vagy hasonló.

Mostanában kezdem azt is megérteni, hogy nem kell mindenkivel jófejnek lennem. Kevés ember van, akit azért hagytam el, mert csalódtam benne, vagy mert szöges ellentéte annak, amit gondoltam róla. 33 évesen tudom csak alkalmazni azt a közhelyet, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Aki paraszt és antiszociális velem, azzal nem kell úgy csinálnom, mintha ezt nem venném észre. Utána pedig nem kell csodálkoznia a másiknak sem, hogy miért tűnök el, mint a szürke szamár a ködben, még akkor sem, ha történetesen hülyének nézett az illető. Vagy az is lehet, hogy ő volt hülye, de végül is tök mindegy. Szerencsére kevés olyan kapcsolatba keveredtem eddig, ami után koszosnak éreztem magam. Persze ezekből tanulnom kell, szar emberek mindenhol vannak.