Vasmacs

Beszélgettünk Pannával a szerelemről. Emlékszem, amikor én beszélgettem anyámmal ilyenekről, valahogy képtelenség volt elhinni, hogy benne is kavarogtak olyan érzelmek, mint bennem. Kizárt, egyedül csak én vagyok képes szenvedni, vágyódni, lángolni, összetörni, felállni és továbblépni de mégis továbbszenvedni. Ő, nyilván, valamilyen lebutított változatát élte meg, az eredeti, real-nemes csak nekem jutott. Én tudom csak, hogy az igazi szerelemnek semmi köze a másikhoz, az valami kémia csak, de felemel és elbutít, szabadulni viszont nem szabad tőle, mert addig érzünk és élünk és lüktetünk, amíg az körülzsong. Hogy némiképpen igazam volt, azt onnan tudom, hogy soha nem beszélt nekem arról például, hogy ennek, vagyis annak az őrületnek, amikor annyira szomjas vagy, hogy megcsókoljanak, mintha a sivatagban víz nélkül lennél, és nem tudod eloltani semmivel az érzést, szóval annak az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy minden reggel felkelsz, felöltözöl és ráncba-szeded magad. Nincs köze ahhoz, hogy normálisan élsz, tervezel, belegyezel, elvállalod, szeretsz, gondozol, melléállsz, odaadsz és elfogadsz, az valami egészen más dimenzió. Csak szag. Vagy valami buta vicc, sőt, az is lehet, hogy csak a túléléshez kell, hogy legyen kedvünk felnőni és ne dobjuk be a törülközőt a senyvedő kamaszkorban.

Anyám szerint, s a ferdítés itt volt a legnagyobb, a világ leggyönyörűbb érzése a szerelem. Ezt bizonyára az 1962-es Nők Lapjában olvasta, s sűrű pislogások közben engem leshetett, hogy elhiszem-e, amit mondd. Panna felé én inkább, így az ezredforduló után, inkább eresztettem egy sóhajt és hümmögtem. Hogy majd meglátja. És hát hejj. Az utóbbi annak szólt, hogy szegény, mi minden áll még előtte, de nem árulom el, legyen majd meglepetés, és építse föl a saját kis álomkastélyát, ami, majd szép lassan, téglánként fog összedőlni, de nem kell aggódnia, mert a kidőlt darabokból teljesen új, stabil kecó lesz. Addigra pont annyi lesz, mint én, s egy kiscsaj fogja kérdezgetni tőle, hogy mi is a szerelem és majd ő is sóhajtozik neki, s így fogjuk továbbadni, de egyben eltitkolni azt, amit mi sem tudtunk meg soha.