Vasmacs

"...A férfiak szemében kétféle nő volt: szép és csúnya, kikapós és becsületes, de ez a klasszifikáció is csak a harmincadik évéig szólt. Azon túl mind csak öregasszony és mind egyforma: viszi a háztartását, és pofozza a vászoncselédséget, kordában tartja az urát, ha kardos, vagy ő van kordában, ha szelíd. Azok az illatos szellemű asszonyok, a Boufflers grófék, a Récamier-k, a Geoffrinok és azoknak a kisebb-nagyobb epigonjaik, akik a lelkükkel, társalgásukkal derültté és vonzóvá varázsolják a kis nappalit vagy a szalont, még akkor meg nem születtek Magyarországon. A feleség csak a mézesheteken át volt az urának gyönyörűsége, azalatt unos-untig betelt vele. Azért mondta az öreg Szirmay Antal bácsi, szeretve tisztelt diétai követünk, éppen a minap szinyéri kertjében sétálgatva, Dőrynek, hogy a »házasság olyan, mint a koszt: aki kocsmai koszton van, házi kosztra kívánkozik, aki házi koszton van, annak a kocsmai után fut a nyála.« Tessék elhinni, hogy úgy van. Ezek az akkori feleségek csak hetekig tartottak. Azontúl már csak hasznos élettársak, akik megosztják urukkal a gondokat, és esetleg örökösöket szülnek nekik. Úgy, úgy szegények. Osztják a virág sorsát, mely csak addig díszlik és illatozik, míg le nem szakítják és azontúl még egy napig. De bánja is azt a virág!..."

Nos, a lelkünk mélyén persze érezzük mi, hogy ilyen dolgok munkálkodnak a háttérben, s az is lehet, hogy alapvetően ez tart minket össze. Már akit...Hogy magunkat melyik fajta nő képében látnánk, világnézeti kérdés és persze ízlés és vérmérséklet, azért itt jegyzem meg, hogy a harminc fölötti nők, ma már bizonyára kifordulnak a sarkukból, hogy Mikszáthot darabokra szedjék. Én személy szerint Müller Péterrel értek egyet, miszerint nőként, nem csinálunk mást (férfiként is), csak szerepeket cserélgetünk. Ezen belül pedig vannak könnyebb és nehezebb szerepek és van kedvenc, meg olyan is, ami nem simul annyira hozzánk. Nemcsak egy életen keresztül váltogatott fázisaink vannak, ezek a szerepek ott lapulnak bennünk és teljesen váratlanul (már akinek váratlan) bújnak elő belőlünk. Reggel anya és háziasszony vagyok, teljes erőbedobással, kényszerességgel. Délig karrierista nő, délután pedig változó, este hol kislány, hol kamasz, hol fáradt öregasszony, hol pedig szerető szuka. És néha odaadó feleség, vagy földanya, néha viszont kikapós nő, elcsábítható rosszlány. Én mindegyik vagyok. Mindegyik énemet elő tudja hozni belőlem valaki, és addig érzem, hogy élek, amíg ez így van. Lehet, hogy ez baj, a Móni például erre mondta, hogy nem engedek el semmit. Szerintem nem is kell, csak ha már nagyon szűk, vagy energiát rabol. Addig pedig mindegyik szerepemmel több leszek, társadalmi béklyókra magasról pipálva. Egy szereptől félek csak, az öregtől, de talán addig csiszolódom még, hogy meglássam benne az összes szépséget. Én pedig olyan társat akarok mellém, aki mindig látja bennem mindazt, ami egyszer voltam.