Délelőtt, mint jó munkásemberek, gazdasági vita-fontot indítottunk a kocsiban, kábé, mintha a homokozóban, a lapát és a szita fölött akartuk volna a világot megváltani. Féligazságokkal. Onnan indult a dolog, hogy tébláboltunk a zárt IKEA parkolójában, én meg elkezdtem füstölögni azon, miaszarért nem nyitnak ki a boltok 10 előtt sehol, hogy az ember munka előtt be tudjon vásárolni. Mert munka után olyan más minden, a fenének van kedve leharcolva bóklászni, tisztességes ember amúgy is délelőtt végez ilyeneket. Nem, mintha nekem tök mindegy lenne, hogy mikor indulok neki, szabad időbeosztásom miatt, de hagyjuk is, amúgy is túl jó nekem.

Nos, valahogy elterelődött a téma a nyitva tartásról arra, hogy nyomaszt az a tény, néha vásárolok kínai boltban, és hogy mindig eszembe jut, befékezem a gazdaság szekerét. De, mivel valamilyen önigazolás is kell, azonnal megpróbáltam elterelni a beszélgetés fonalát a nyugati, drága pizza és sör, valamint egyéb szolgáltatások áráról. Mert, mondja Gy., ha megfizetnék az élőmunkát, vagyis mondjuk inkább úgy, ha megfizetnék az emberek a drága pizzát, akkor lehetne adni a szakácsnak és a felszolgálónak is több pénzt. De, mi, magyarok, ugye, szeretünk sok szart venni, fröccs-öntött (nem pizzát)és olcsó dolgokat, ahelyett, hogy megfizetnénk a hazai dolgokat, kevesebbet, de jót. MIVAN?

Én nyilván hülye kommunista vagyok, de ne mondja már meg senki egy négytagú családnak, akik mondjuk teszem azt tanárok, mert velük olyan jó példálózni, tanultak, sokat dolgoznak, aztán nem kapnak csak lószart, azt is keveset havonta. Szóval, nézzünk egy két gyerekes, szorgalmas tanár házaspárt, akik a legjobb esetben is, pótlékokkal, ügyeleti díjjal, osztályfőnöki és munkaközösségi díjjal (és akkor már mindent elvállaltak, amit lehetett), hazavisznek ketten 200.000 forintot. Ehhez kapnak még 26.000 forint CSP-t, de befizetnek havonta kb. 50.000 rezsit, kajára és egyebekre, 100.000-at, nem várt költséget számoljunk 20.000,-, és, ha történetesen hitelt is fizetnek, akkor már nullán is vannak. És mondjuk a gyerekeik fogyasztói, azaz kamasz korba léptek, amikor is a világ pénze nem elég, egyszóval nemhogy nem nyaralnak soha, nem vesznek Xbox játékot és persze egy gépet is, nem mennek síelni, nem mennek színházba, de múzeumba sem, mert egyébként az is baromi drága, de tényleg nem csinálnak semmi extrát. De, mert az ember már csak olyan, néha vesznek egy jobb kávét, vagy mosóport, vagy esetleg valami jobbnak tűnő ruhát, mert a gyerekeknek azért kell, szóval a kutya ne mondja meg nekik, hogy abból a maradék, likvid, mínusz valahányezer forintjából, hol spórol és hol nem.

Persze ez rém szenzációhajhász logika, és gyorsan elúsztunk az adók felé, a hülye, hazudós vállalkozókkal és arra is kitértünk, hogy az állam mit tehet és mit nem, mi pedig mit várjunk el tőle és mit nem. De! Ki kezdje el a gazdaság felemelését? A tanár, aki szent orcával teszi vissza a 150 forinttal olcsóbb, kínai piacon árult Jó kávét, mert majd ő megmutatja, hogy milyen jó állampolgár. Majd ő példát statuál és a nagy, kis és egyéb kereskedőket táplálja, akiken mind átmegy az a rohadt, 10 darabos, 3in1 kávé, valamint minden egyéb, amit megvehetne, jóval olcsóbban, mondjuk az Ázsia Centerben, ahová csak körülnézni megy ki, mert nincs pénze, de egy kis vásárfia azért becsúszik a szatyorba.

Hol foglalkoznak az emberek a kollektív felelősségvállalással, ha a maslow piramis alján topognak csak? Ezek után is ciki nyugatra menni a fiataloknak? Ahol az életmű nem egy lakás hitelének kifizetése, hanem talán az önmegvalósítás is, legyen szó akár arról, hogy agysebész lesz valakiből, vagy pedig remek hentes? Persze sírni szeretünk. Meg egymásra mutogatni is, de valami akkor sem jó. Utálom a politikát, minden formában.De ez nem is a politika dolga, vagy annak a kérdései. Ez gyakorlatilag filozófia, hogy mi legyen előbb: a behúzott nadrágszíj, vagy a magasabb juttatás...