Egész nap írtam és semmi értelmes nem jut már az eszembe, de komolyan. Tipikusan az az eset forog fent, amikor egy naaaagy cikkben, ahogy írom, úgy érzem, hogy még semmit sem írtam le. Túlírni nem akarom a dolgokat, de minél nagyobb szeletet harapok ki, annál inkább késztetést érzek arra, hogy még erről is, meg arról is beszámoljak, jaj, ki ne hagyjam. Asszem, ilyenkor kell egy picit félre tenni...

Andris meggyógyult, de az ebola fiú ágon halad tovább, Gy. dőlt ki, végül is normális, hiszen holnap oltottak volna bennünket. Nehezen tudom elképzelni, hogy lesz még idén olyan pillanatunk, amikor éppen nem kezdődik, vagy nem elmúlik egy betegség.Nem ennék rá meszet arra sem, hogy nem röfi kórja volt öcsinek, hiszen minden tünetet produkált. Ilyenkor most mi van? Ráolto, a H1N1-re a H1N1-et?

Nagy dolog volt ma egyébként, tesómék 10 percnél tovább voltak nálunk, úgy örültünk, szegénykém utolsó laza hetét nyomja. Azért itt kell megjegyeznem, hogy nem semmi dolgot csinált, pályaelhagyó tanárként, simán új szakmába vágott és eladta magát, még ha egy kicsit sírdogált is előtte, hogy úgy sem kell sehová. Amíg én mindenféle marhaságot írogatok össze, addig ő újabb szakmával bővült. Meeer okos.