Vasmacs

Pénteken, a nagy nyüzsgésben, ami a csomó gyerek és a váltott műszak miatt volt, a Bolyai verseny ténye tulképpen háttérbe szorult. Vagyis a három lány, a négyből nem volt túl lelkes, ráadásul, miután elmenetek, Panna azt mondta, hogy A. megint átíratta az összes végeredményt. Kicsit elöntötte a fejemet a lila gőz, mert egy dolgot kértem csak, hogy ne bízzanak benne vakon, ő volt az a gyerek, aki simán beadta volna az úszóedzőnek 3 éve, hogy tud úszni, aztán úgy zavarták a kezdőkhöz vissza, mert nem. Szóval a verseny nem érdekelt, tök jó, hogy indult, de ez csak játék, az viszont bosszantott, hogy megint hagyta magát. Aztán másnap felhívott este a tanárnőjük, nagy boldogan, hogy a 64 csapatból benne vannak a díjazottak között, azaz az első hétben. Hoppá. A kérdés már csak az, hogy Panna is használta-e az egyébként éles logikai készségét, vagy tényleg A. javítgatott...Bár kétlem, hogy 14. példát egyedül csinált meg volna, ezért csapat verseny ugye. Én meg milyen paraszt vagyok, hogy lebecsmérlem a lányom teljesítményét, de hát volt ugye a kis előcirkusz. Mindegy, ügyes.

A vasárnapi falmászásnál a valószínűleg tulaj, öreg mászó kiszúrta magának Pannát, leste, mint a sas és rövid időn belül különedzést tartott neki. Panna ettől szárnyakat kapott, simán megmászta a kihajlásokat is, szóval sütkérezett a külön figyelemben. Olyan volt picit kívülről, mint egy film eleje, szerintem mindenki ilyen élményekre vágyik...

Munka ügyileg talpalok, múltkor megírtam breif előtt a cikket és elfogadták, aztán megkaptam a breifet is. A másik vonalon továbbra is tartom magam, hogy az orvosoknál nehézkesebb társadalmi csoportot nehéz lenne találni. Az interjúkat gyorsan nyélbe kéne ütni, ráadásul vidéken. Átlagosan 3 telefon, mire eljutok odáig, hogy egyeztessek! Titkárnő (ált. kétszer), főigazgató, osztályvezető...Kb. úgy érzem magam, mintha Szent Pétert kéne elérnem.