Andrisból komoly gondolatok szakadnak fel, nem csak olyan, mi lesz velünk, ha meghalunk fajtájú közhelyek, hanem a világ működésével kapcsolatos talányok. Érdekelte, látszólag unalmas séta alkalmával, hogy mitől mozog a lába, mi viszi előre, aztán fürdés közben az álom tartotta izgalomban, hogy mitől mozog a fejében és hogy hogyan gondolja ki őket. A kifejezései bámulatosak, néha nem is tudom, hogy honnan szívja magába őket.Ilyenkor mindig rácsodálkozom arra a nyilvánvaló tényre, hogy a gyerekeim igazán okos dolgokon morfondíroznak alapvetően, még ha én csak azt látom, hogy elvannak és nem tájékoztatnak a dolgok alakulásáról.
Panna lába akkora lett nyáron, mint az enyém és a mamáé. Kicsit csalódott vagyok, mert azt hittem, hogy az ízlésvilágunk közelebb lesz, mire ez az idő elérkezik, így közel sem biztos, hogy vidáman fogom a csatos szandálját hordani, ha kinövi. Igaz, most nyáron a lépcsőfordulóban hagyjuk a papucsunkat, és mindhárman abba ugrunk bele, amelyik közelebb van, szerintem ez is valami.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.