Vasmacs

Az élet nagy rendező, s ezt pénteken be is bizonyította. Vagyis csütörtökön, csak összefolynak a napok. Szóval utazások előtt mindig logisztikázni kell az állatok ellátása miatt, főleg, mióta Magdi néni nincs. Az új szomszédok sajnos nem nagyon barátkoznak és igen furcsa a világnézetük (ezt nyilván ők is elmondják különböző fórumokon rólunk:) ), a Guszti meg ugye a Guszti, szóval nehéz ügy egy tehén méretű kutya és egy kismadár távolról való etetése. Szotyi csütörtökön megoldotta a saját eltartását, mert nyoma veszett, egy egy órás intervallum alatt sikeresen kiszabadult és csak a hűlt helyét találtam. Persze nem kellett volna a kalitkát kint hagynom, amíg baráti látogatást végeztünk, az asztalon. (a baráti látogatást két utcával odébb tartottuk, nem az asztalon, ott a madár volt). Szóval rohantam a gyerekek után az évzáróra, gondoltam elsunnyogom ezt a tragédiát, legalább az nap, mert a kitűnő bizonyítvány fényét és örömét nem halványíthatom el az efféle bajokkal. Aztán kapott a Panna egy jutalom könyvet, melynek a címe mi is lehetett, mint a madarak, borítóján egy szépséges papagájjal. Amikor megláttam, nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, ráadásul erős késztetést éreztem arra, hogy gyorsan tisztázzam a dolgokat. Így zokogott a folyosón a kitűnő bizijével a gyerek, mindenki megdöbbenésére, én meg tudtam ám, hogy a dramaturgia, meg az időzítés nem volt a legjobb, de legalább mire hazaért előkészítettem a terepet. Andrisnak föl sem tűnt, hogy üres a kalitka, ami Gy. szerint csupa vér volt (de a hülyéje nem vitte el, csak megjegyezte) s minden kacsintás ellenére (hogy ugye milyen jó a Szotyinak, hogy végre szabad lett), tapintatosan közölte az amúgy is transzban lévő gyerek előtt, hogy ezt a madarat kiették a kalitkájából. Ezek mennek. Tudom én, hogy ez csupán a táplálék lánc bizonyítéka, de akkor is. Szóval ezek mennek nálunk...