Vasmacs

Több dolog kavarog a fejemben, többek között az is, hogy lecsapom a laptop tetejét és kihúzok a kertbe napozni, mert ezer fok van, de csak nem fekszem keresztbe az árokásó palival szemben, ráadásul nyomaszt az a sok szar, amit meg kellene csinálnom. Aztán, a tegnapi hisztis napomon gondolkodva, amikor folyamatosan próbáltam az élet értelmét keresni amellett, hogy üvöltenem kellett valakivel és valamiért, arra jöttem rá, hogy a házasság kicseszés. Vagyis végre rájöttem, hogy miért. (közben megkóstoltam a teát, amit a munkás emberkének csináltam,nem csodálom, hogy turbóban ás, olyan édes lett, hogy összeragadt a füle, a szénhidrát bebikázta:D) Szóval, eleve mekkora kiszúrás, hogy gyakorlatilag vad idegen embereket zárnak össze, s dacszövetséget várnak el tőlük,közös érdekeket képviselve, közös cél felé terelődve. Persze az utód gondozása a genetikának köszönhetően mindent visz, de mégis, mi közünk van nekünk a másik szar arcához? Vagyis miért kell egy életet leélni szorosan összezárva valakivel, akit persze szeretünk, de hosszútávon a mikroklíma kinyírja még a legnagyobb szerelmet is. Mert egyszerűen ezt az egészet egy idő után kell csinálni. Miért nem lehet néha elmenni, aztán visszajönni, vagy csak egymáshoz nagyon közel lenni? Kinek volt érdeke a házasságból ilyen életképtelen intézményt csinálni? A pápának? Marxnak? Vagy a Jó Istennek? Vagy az is lehet, hogy külön külön a férfinak is és a nőnek is, hogy életképes utóda legyen. S hogy ez hosszútávon nem működik, hát ez van, minek akartunk mi egyáltalán kiemelkedni az állatvilágból. Így történhet az meg, hogy az amúgy számomra szeretett ember néhány dolgától kirohannék a világból, s gyakran elég, ha csak rám néz és robbanok, mert mindenki hagyjon már békén. Ilyenkor igazi patkány vagyok, aki nem bírja, ha a közelében valaki van és ez a másik oldalnál is pont így lehet. Lehet így normálisan élni? Ki fogja megreformálni a kapcsolatokat? Miért rontunk el mindent, csak azzal, hogy egymás mellett maradunk, jó közel?