Úgy döntöttem reggel, egy hirtelen vezérelt ötlettől motiválva, hogy mostantól élvezni fogom az életet és nem csak összeszorított foggal menni előre, mi lesz ha... felkiáltással. Ültem a kertben és néztem, ahogy ébredezik minden, egy madár fürdött a kutya vizében és röpködött a víz körülötte, a pünkösdi rózsák is kinyíltak, egyszóval tömény giccs minden cirka 800 nm2-en. Olyan szürreális volt a kép, hogy nem álltam meg, gyorsan Gy.-t is különös hangulatba sodortam: Figyelj má, ha most itt lenne vége mindennek és soha, semmit nem tennénk hozzá a dolgokhoz, az is király lenne, mert másnak ez a végállomás. Ezen láttam, hogy elgondolkodik. Van két gyerek, szépek, szerintem, egy kutya, aki érdekes és egy madár, ami hangos és csíp. Számos rokon és nagy szeretet. Meg egészség. Pozitív mantrának a jövőben ez mindenképpen elégnek kell lenni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.