2009.04.24. 12:52 winninger jolán
Valami
beindult, Andris, fél év óta először a saját helyén maradt éjszaka. Arra ébredtem, hogy olyan furcsán kényelmesen alszom, értitek, hát furcsa volt na. Annyira meglepett, hogy átmentem megnézni, él-e (jó, náthás is, ki tudhassssa). Aztán újdonság még, hogy Panna galériaágya sem nyikorog, mert két év után elkezdtem keresni a zajforrást, ami minden mozdulatról hírt adott, s pont úgy szól, mint egy madárka. Egy kép kerettel be volt szorulva a fal és a vas közé, egy mozdulattal megoldottam, hurrá. Végezetül Gy. is elindult valami felé, mert egy év után elgondolkodott komolyan, hogy az első wc-vel valami baj van. Először, még tavaly, valami eltört benne, sokáig fel kellett mászni a lehúzáshoz a tartályhoz, de minimum kétszer kellett megrántani a zsinórt, ami végül megadta magát. Itt egy átmeneti időszak volt, amikor csak akrobatikával lehetett lehúzni, s egy idő után csak a másik wc-be jártunk. Végül megszereltem, valami szarral. Ez után fél évre Gy. vett egy új tartályt, ami alap állapotában szarabb, mint a régi volt. Nem csak kétszer kell megrángatni, hanem rengetegszer, majd ez után kell fölmászni a tartályhoz megbirizgálni. Ez két hónapja tart, majd ma reggel Gy. bávatag képpel rám nézett: tényleg nem jó? baszki...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.