Vasmacs

Ezeket az időszakokat szeretem nagyon, amikor már tudom, hogy valamilyen nagy munka kezdődik, de még nem indul el, így csak agyalok rajta, tervezek. Egész nap túráztatom az agyam, miközben bankolok, meg főzök, sőt, napok óta először görgőre pattanok mindjárt, csak megírom a napi adagom.

Este elfilóztam azon, hogy nem akarok megöregedni. Nem csak azért, mert ronda leszek és a hülye, öregeket nem kultiváló, tűrő, tisztelő társadalom arra nevel, hogy elássam magam, hanem mert annyi mindent nem csináltam még, annyi minden kimaradt.Valamelyik nap előjött ez az extra szívritmus zavar, csak pislogtam és néztem megijedve. Kevés dolognál érzi az ember, hogy tehetetlen és ha jön ez a szar (nem tudom, ilyen-e az infarktus, de nem kérdezem meg anyám, mert csak aggódik értem)akkor aztán sanyi. Gyerekkoromban meg voltam róla győződve, hogy ha elhatározom, hogy nem halok meg soha, mert nem AKAROK, akkor nem is fogok, hiszen csak erősen kell majd összpontosítanom, egyszerűen nem hagyom megállni a szívem. Mostanában, amikor extrázom, rá kell hogy jöjjek, vajmi keveset tehetek majd, max. méltósággal adom be a kulcsom. És hogy mit hagyok magam mögött, a gyerekek, akiknek még kellek sokáig, szóval mellőlük nyom nélkül csak nem múlhatok el, de kit tudja, hogy máshol hagyok-e maradandót. Gyerekeim legalább már vannak, szóval végleg csak nem halok meg:)

A látszat ellenére ez egy pozitív poszt amúgy. Annak ellenére, hogy éjjel biztos voltam benne, hogy leszáll a tető a házról, valami kis tavasz hangulatot érzek. Apropó, szél. Évek óta először félek egyedül maradni a hétvégére, mi van, ha ránk dől a rohadt fenyő...Jövő pénteken mindenesetre party lesz valahol, úgy készüljetek!