Vasmacs

Az anyaság minden nőnek jót tesz. Valószínűleg a férfiaknak is. Egy hete nem láttam a gyerekeket. Persze ráfér mindenkire, rájuk is és rám is, hogy egy kicsit külön legyünk, apukájuk pedig igazán megérdemli, hogy együtt legyenek. De akkor is... a nyár amúgy is olyan, hogy Andrisból például csak felvillanásaim vannak. Hiányzik. Panna is. 

Úgy volt, vagyis én azt gondoltam, hogy a két nyaralás között egy picit elkapom őket. Sütöttem, főztem, mondjuk inkább az utóbbi. És nem is lett olyan jó, pedig igyekeztem és már előre röhögtem, hogy valamelyik megjegyzi, hogy anya, mi ez már megint. Aztán a józan ész azt diktálja, hogy apjuknál legyenek, mert a holnapi napot nem tudtam elcserélni, így dolgozom. És inkább legyenek a kertben apával. Mert beszippantott a gyár, pedig alapvetően ott is alig vagyok most. Elbillent a balance, de persze ilyen ez a nyár, tudtam. És én is ilyen vagyok. Mindent teljesen akarok. Egyszerre és mindenből sokat. Ha pedig nem kapom meg, duzzogok, mint egy gyerek. Persze rám fér, hogy magam legyek, a hülyeségeimmel. Csak az van, hogy komolyan olyan vagyok ilyenkor, mint egy 16 éves. Esetenként 13. A lakás lehet odébb mászik (ma egy kicsit normalizáltam a helyzetet). Folyton hangosan szól itthon a zene ( a gyárban is, de az enyémet folyton lekeverik). Eleget vagyok másnapos. Közvetlenül előtte fesztelen és leginkább hülye kamasz. Ad hoc helyeken kávézom minden nap. Butaságokat nézek a neten, csomót olvasok és úgy csinálok, mintha ez mindig így lehetne. Folyik ki az ujjaim között az idő. Sosem növök fel... A gyerekekkel együtt leszünk majd örök kamaszok. Aztán az unokáimmal is. És sosem halunk meg.