hogy milyen volt az elmúlt hét, azt most hagyjuk, a ma estét viszont le kell írnom.... Anyám angyali arccal kérdezte Pannát, olvastad anyukád verseskötetét? Egy kicsit lezsibbadtunk P-vel, hogy mi a f@sz van, vagy írtam egyet és nem tudom, vagy anyám hiszi azt, de mindenképpen nagy a gáz. Majd előbányászta a kb. 25 éve írt, szépen dekorált, kizárólag fekete színekkel festett verses füzetemet. Hát baszki, ha ezt a lányom írja, viszem a pszichológushoz :D Versszakonként sötét falak vesznek körül és nem enged ki a fájdalom a szobámból, miközben zsákokat cipeltem a lelkemen, változatos képvilággal. A füzet elején Panna szerint, "anyám ez mi?? Ne haragudj, de ez akárhogy nézem, egy f@sz... anyám a háttérből, az angyal, emlékszem, hogy mondtad. Kész, hát már akkor sem voltam normális, ugyan azon a vezérvonalon maradtam, bezárva a saját falaim között, világfájdalommal :DD Engedjétek ki vikikét jelszó alatt :DDDDD Minden harmadik szavam a várakozás, de mire baszki és azóta is :DDD Azt hittem behugyozunk a röhögéstől. De anyám szerint gyönyörűű - egy rím, vagy egy kis jó érzés sem volt benne, már csak a penge hiányzott mellőle.
Vikike. 39,999999999999 éve a földön. Oh yeah
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.