Vasmacs

Jaj nagyon szanaszétcsaptam magam a hétvégén. Úgy kezdődött, hogy ez a hétvége az enyém volt bent a gyárban és belecsúsztam egy 41 fős rendezvénybe, ami a napi rutinnal együtt több mint száz ember volt. Plusz minden egyéb, és mivel sikerült az apás napokat összeegyeztetnem a munkás hétvégékkel, így két választásom van. Vagy velük rombolom le a májam, vagy sehogy:D  Mindegy, estére szanaszét volt az egész csapat és erre elkezdtünk inni is, aminek az lett a vége, hogy az éppen ott tanyázó külföldi ernyős srác, akire mi, lányok egyébként is két napja csorgattuk a nyálunkat, belekerült a rotációba. Az a szürreális kép, ahogy én mikrofonnal a kezemben énekelek, a lányok a biliárd asztalon táncolnak, a "vevőnk" a francia kisisten pedig arról énekel a biliárd asztalon szintén, hogy mekkora döbbenet, ahogy a staff zárás után sec perc alatt átranszformálódik... szóval feledteti azt a percet, amikor a hasiendából egyszerre botorkáltunk ki másnaposan és vadúl fújtuk a szondát, mert bent az is van és még mindig volt mit mutatnia. Kb. délig az életemért küzdöttem, aztán csak apátiába csapott át. Láttam valami filmben, ahogy a pokol úgy lett ábrázolva, hogy életed végéig valami szar szituba ragadsz, mondjuk sorban állsz. Hát pont így éreztem én is, ahogyan jött az egyik csoport, majd ment, de rögtön jött a következő és pisilni sem jutottam el. Palik a szélből ki sem jöttek, az emberek meg csak folytak ki-be. De azért mégsem nőttem fel egészen...

Egyébként az jutott az eszembe, hogy mennyire imádok írni és jó, hogy megint van hová, ha csak picit is, de naponta, ráadásul olyat, amivel úgy érzem valamit hozzá is adok úgy az egészhez. Hülye dolog ez, mert amit elkezdtem sport blogot, szárnyalt egy hónapig Minden, de minden cikkem kint volt az index főoldalán, 12 ezres legjobb napi  látogatottsággal. Jó volt, meg elkapott egy kicsit megint a régi gépszíj, de el tudtam egyik pillanatról a másikra engedni. Olvasták a blikktől az egyik szélcsatornás cikkemet és kijött egy újságíró kapitánnyal  riportot csinálni, és akkor azt gondoltam, hogy ennyi akkor elég, nincs bennem a témában most több, a cégnek meg már ennyi marketing a blogon elég volt. Régen erre nem lettem volna képes, írtam volna hosszú évekig még, mint a güzü.

Talán embereket is könnyebben engedek majd el egyszer, biztosan ez is döntés kérdése csak.. csak attól félek, hogy ha nagyvonalúbban bánok egyszer az érzésekkel, akkor elfogynak belőlem. A héten kioldódott belőlem egy csomó, amit lehetetlennek láttam, hogy egyszer kiolvadok majd a befeszült elzárkózásból. Ez is tanulság. . Persze változni ettől nem változik semmi, maximum annyi, hogy elhiszem, hogy azért mindenkiben ott az igazi lélek, a maradék éveimre nézve ez pedig csak jó lehet:D